"Maradjanak a szivedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz." 5 Mózes 6:6-7

hétfő, április 28, 2008

Hú micsoda hétvégém volt. Hét elején ugyanis kiderült, hogy Andreea és Jamie Hogan jönnek Boise-ba egy konferenciára, és az is kiderült, hogy Greg Opean fog tanitani ezen a konferencián. Miután ezeket megtudtam, nagy tervezgetésbe kezdtem, hogy hogyan is tudnánk találkozni velük.
Ha valaki nem tudná Andreea-t és Jamie-t még Vajtáról ismerjük, Greg pedig a budapesti golgotának volt a pásztora és 17 évi Magyarországon való tartózkodás után jött haza Amerikába. A budapesti gyüli volt életem első gyülije ahová megtérésem után nem sokkal "betévedtem". Először elég furcsa volt ez az angol-magyar felállás, de hamar beleszoktam...úgy látszik elég jól...ugyanis akkor még azt sem értettem volna meg, hogyha valaki valaki angolul tüsszent...:-)
Na de, szombaton délután korán felkerekedtünk és a gyülinél találkoztunk Jamie-kkel meg a két kis lurkójukkal és egy szuperjó estét töltöttünk együtt. Először is elmentünk vacsizni, aztán eljöttünk ide hozzánk és egy jó nagyot beszélgettünk. Nagyon jó volt őket látni!! Mindig nagy élmény találkozni valakivel akivel Vajtán töltöttünk el egy "kis" időt!! (A végén jön egy fénykép is rólunk, együtt.)
A nap csúcspontja pedig a Greggel való találkozás volt!! Hihetetlen de még a nevemre is emlékezett, hehehe. Szóval szuper jó volt, beszélgettünk egy kicsit, de aztán mennie kellett, mert a konferencia utáni alkalmon, és a vasárnapi alkalmakon is ő tanitott.
Vasárnap pedig volt alkalmam elmenni és meghallgatni a tanitást. Megmondom őszintén elég sok könnyet csalt a szemembe a dolog...sokat beszélt Magyarországról, és persze a KEGYELEMRŐL amiről mindig sokat beszél :-) A könnyek oka pedig az volt, hogy emlékeztetett mennyire hiányzik az a gyüli...a fura dolog viszont az, hogy ő már nincs ott, úgyhogy nincs mi hiányozzon...csak valahogy felkavart a dolog. Rengeteg időt töltöttem ott abban a gyüliben, sokat tanultam, dolgoztam és igy - hála Istennek - Isten megtanitott arra, hogy még a vezetők is emberekből vannak , hehehe...szóval kicsit olyan mintha ez pesti gyüli, Greggel az élen, egy kicsit a keresztény apukám lenne.
Na de igazán hálás lehetek, mert ez a gyüli, Bob Caldwell-el egy igazán szuper gyülekezet!!! Végülis ezért költöztünk ide vagy mi :-)


4 megjegyzés:

the mccalls írta...

Hihhetetlen kérem szépen, hogy mindenki betéved abba a Boise gyülibe. Hallottuk, hogy Jamie-ék jönnek visszafelé, volt Boise-s látogatónk egy hónapja, ő súgta meg. Jó látni titeket, majd mi is igyekszünk arra tévelyegni valamikor. Aztán mehet a lógás!

andi írta...

Jaj,de jó! Biztos jó volt kicsit nosztalgiázni!

Az én első pásztorom is (Mike a neve) mindig könnyeket csal a szemembe. Tényleg olyan, mintha az embernek a lelki apukája lenne, vagy mi.

Hm. Vagy mi?

Pusszancs!

liv írta...

Szia Gabi!
Itt a link a "csöpögő" konferenciához
;)
http://web.ccbce.com/ext/media/Pastors_Wifes_Conference_2008/

liv írta...

Hömm, ha nem fért ki, akkor a blogomon megtalálod! :)