"Maradjanak a szivedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz." 5 Mózes 6:6-7

szerda, szeptember 22, 2010

Alvásos változásaink

Nathan úgy tűnik, hogy lassan beáll az egyszeralvók csoportjába. Azt gondolja, hogy már olyan nagyfiú, hogy neki egy alvás elég ebéd után. Mint tudjuk azért ez az átállás nem megy ám olyan egyszerűen. Főleg, hogy az ember próbálja összehangolni az egyik gyerek alvásidejét a másikévál, hogy azért legyen egy óra NYUGALOM a házban... 
Valahogy egyszerre gondolták a srácok, hogy változtatnak az alvási szokásaikon, ugyanis ugyabben az időben, Noah is azt gondolta, hogy itt az idő egy kis változásra, igy Ő pedig azon munkálkodik, hogy talán már ne is aludjon délután. 
Ez kb úgy néz ki, hogy délelőtt Nathan elég jól birja egy bizonyos pontig amikor is már túl késő lenne letenni aludni, lévén majdnem ebédidő van igy már csak egy kicsit kell várnia amig mehet aludni. Aztán valahogy -nem egyszerűen- átvészeljük az ebédig tartó időt, miközben Noah-val próbálunk "tanulgatni" és aztán én meg próbálok ebédet csinálni - a napokban nem sok sikerrel. Persze nem azt mondom, hogy nem főzök, csak éppen takarékon vagyok. Csak a mit nagyon muszáj.
A napokban még a TV nézési elveimet is a kukába kellett dobni ebédidő előtt, mert Nathan annyira de ANNYIRA nyügös volt már, hogy egyszerűen nem tudtam a konyhába menni főzni, az óra meg ketyegett...az ebédidő meg jött rohamosan. Na igen, néha fel kell adni az elveket. :-( 
Bekapcsoltam nekik a TV-t és megnézhettek egy pontosan 28 perces mesét. Hehe. Én meg tök nyugalomban csinálhattam az ebédet.
Aztán itt van Noah. Az én drága kis tanulóm :-)
Ő meg van, hogy 3-4 napig nem alszik már délután. Eddig ez úgy történt, hogy bár tudtam, hogy talán nem fog elaludni, mégis betartjuk a mi kis ebéd utáni rutinunkat. Miután letettem Nathan-t aludni, Noah-val olvasunk egy pár mesét attól függően, hogy hány óra van, hogy mennyire van időnk. Általában 2-3-at. Aztán fogmosás, pisilés, és Ő is bemegy a szobába. Aztán igen, mostanában van olyan, hogy csak pihenget, ott fekszik, beszélget a kismacijával stb., de viszont néha volt olyan, hogy egy kicsit túlságosan is belelendült a beszélgetésbe és felébresztette az öcsikéjét ezért úgy döntöttem, hogy a mi szobánkba is lepihenhet. Viszünk be neki olyan játékokat amivel csöndben lehet játszani, könyveket is amiket lapozgathat stb. és megvan mondva neki , hogy amikor az óra ezt és ezt mutatja, akkor kijöhet. De addig pihennie kell, csöndben lennie, alhat is ha akar stb. Ma arra mentem be, hogy egyszer csak csöndbe lett és elaludt :-) Úgyhogy még nem teljesen adja föl azt a délutáni alvást, de azért afelé megyegetünk.
Lényeg a lényeg, egy kicsit még szokom ezt az új helyzetet, de főleg a picinek a délelőtti nyüglődését, kicsit kivagyok, de tudom, ebbe is majd beleszokunk :-)

péntek, szeptember 10, 2010

B betű, , vagyis bee (méhecske)

A múlt héten a B betűvel ismerkedtünk. Aztán közben rájöttem - mivel én is útközben tanulok, hogy általában azokkal a betűkkel kezdik az ABC-t aminek az irása egyszerűbb, mint pl. N, Z stb. és azután jönnek a pocakos B betűk, meg a C-k meg ilyenek. Na de mivel én már a C-vel készültem erre a hétre, mi a C-vel fogjuk folytatni.(Hát igen, ebből is látszik , hogy eléggé kezdő otthonoktató vagyok, hehe.)
Végülis nem mintha ez alatt az egy hét alatt most hirtelen megtanulná Noah hogyan is kell irni ezeket a betűket. Ez inkább egy amolyan ismerkedős év a betűkkel. Szóval maradunk most ebben a sorrendben, de aztán lehet, hogy majd változik, mert találtam egy jó kis tanmenetet a neten és ott nem sorban csinálták és még nem mindegyik betű van meg. Nnna, szóval a múlt héten a B betűvel volt soron:

Beleirkáltuk a bab rengetegbe a B betűket ismét, ezt Noah nagyon csipi. Csak úgy az asztalon is szoktuk az ujjunkkal rajzolni a betűket ezután, csak úgy, hogy kicsit érezze, hogyan is kerekedik a B betű pocakja. Édes ahogy nem érti, hogy mit hova húzunk, dehát egyszer majd megérti :-) Addig is gyakorlunk, gyakorlunk.



Természetesen irkáltunk egy pár pici b betűt is.









Ezután elővettük a B betűs papirkáinkat és Noah kiszinezte a méhecskét és megpróbáltuk átirni a B betűket a méhecske alatt. (Annak aki nem beszél angolul, a méhecske az bee angolul, ezért van itt ezen a papiron ez az édes kis méh.) Amúgy az az program ami alapján megyünk most per pillanat itt ahogy az igeversben is látható, hogy mindig egy állathoz kapcsolja a heti betűleckét és ezt összepárositja valamivel a Bibliából. Itt az Efezusi levél 2:10 van a papiron ami igy szól:
"Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészitett Isten, hogy azok szerint éljünk."
Az angolban ez az "Ő alkotása vagyunk" még jobban kijön, mert ott azt a szót használja, hogy az "Ő mesterműve vagyunk".
Aztán fogta ezt a méhecskét és jó sok dolgot megnézhettünk vele kapcsolatban, pl arról beszéltünk, hogy mi is az a mestermű, hogyan dolgoznak a méhek. Még azt az érdekességet is megosztotta, hogy kinek mi a szerepe egy kaptár életében. Hogy vannak méhek, akik őrzik a kaptárt, meg vannak a kisméhek akik "otthon" maradnak és rendben tartják a kaptárt, vannak olyan méhek amelyek kifejezetten arra születnek, hogy megtermékenyitsék a királynőt, aztán van olyan érdkesség is, hogy a méhek a szárnyukkal csapkodnak jó gyorsan amikor túl meleg van a kaptárban, meg ilyesmik. Igy átbeszéljük azt, hogy a méhecskék mennyire be vannak programozva azokra a dolgokra amit csinálnak és hogy Ők nem gondolkodnak, csak elvégzik amire teremtettek. Ebből adódóan pedig oda kanyarodik a téma, hogy mi Isten mesterműve vagyunk, és nekünk pedig az a célunk - ahogy az igevers is mutatja -, hogy azokat a jó cselekedeteket végezzük, amiket Isten már jó előre elkészitett nekünk. Ugyanakkor ellentétben a méhekkel, nekünk "akarni" kell ezt, mert Isten minket úgy teremtett, hogy dönteni és választani tudjunk.


Csináltunk ilyen méhecskét is.




Rajzolgattunk a nagy B betűbe  is:

Festékkel ujjlenyomatokat is csináltunk bele. Felhivnám a figyelmet a remek méhecskékre a B betű hasában.









Találtam ezt a szuper kis lapot is, ahol bár a B betűs szavakat kellene bekarikázni, mi természetesen még nem tartunk ott, igy a B betűket próbálta Noah megtalálni és bekarikázni.







Most hirtelen ennyi jutott eszembe, de jövök még mással is majd, mert nem mindig csak betűket tanulunk ám. Az túlságosan uncsi lenne.

péntek, szeptember 03, 2010

Palócleves

Hozzávalók: 

- kb. 40 dkb disznóhusi, de lehet pulykából vagy bármilyen más húsból is késziteni
- 1 kisebb hagyma apróra vágva
- 3 gerezd fokhagyma szintén apróra vágva
- 1 nagy répa (vagy több picurka :-) nem túl kicsi darabokra vágva
- 1 fehérrépa szintén nem túl kicsi darabokra vágva
- 1 konzerv zöldbab
- 1 liter húsleves, vagy viz+húsleveskocka
- 2 nagy evőkanál tejföl (én kicsit többet tettem bele)
-só, bors, pirospaprika, őrölt kömény, babérlevél







Hagymát kis olajban megpiritottam. Beletettem a kockára vágott husi-musit, fehéredésig kevergettem, megsóztam, borsoztam, köményt beletettem, majd pirospaprika és a fokhagyma is belekerült. Felengedtem annyi vizzel, hogy éppen ellepje. Lefedve kb. 20 percig pároltam.
Ezután beletettem a babérleveleket, zöldséget, répát (ezek mind-mind a kertecskémből származnak), majd addig főztem mig minden szép puha nem lett. Ja igen, és ez a recept nem irt krumplit , de én azt is tettem bele. Kettőt egészen pontosan. Szép kis kockákra szeletelve.
Mikor minden puha lett, belekevertem a tejfölt, és felengedtem azzal a bizonyos 1 liternyi húslevessel. Felforraltam, hozzáadtam a zöldbabot, még egy kis vegetát rászórtam és még kb. 10 percig rotyogtattam.


És ime ez lett belőle. Nem is tudom mikor ettem palóclevest utóljára , de a napokban rábukkantam erre a receptre és gondoltam kipróbálom. Nagyon fincsi lett még Noah is evett belőle. Az pedig nagy szó. Tegnap csináltam (én vacsira természetesen ezt ettem) és ma ebédre ettük a rizs meg a husi előtt és Noah meg a picurka is úgy nyelték, hogy csak na.  Persze az is lehet, hogy csak nagyon éhesek voltak. :-)
Nekem ma még jobban izlett mint tegnap.