"Maradjanak a szivedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz." 5 Mózes 6:6-7

hétfő, szeptember 29, 2008

vitaminos

Az történt, hogy néhány napja elkezdtem szedni a babavárós vitamint, amitől ha azt mondanám, hogy rettentő rosszul lettem, akkor még enyhén fogalmaznék. Szóval tényleg rettentő rosszul voltam, egész nap csak émelyegtem, fejem fájt stb., úgyhogy jól utánaolvastam a tüneteknek és azt találtam, hogy sok terhes anyuka rosszul volt ezektől a vitaminoktól. Gondoltam biztosra megyek, úgyhogy tegnap nem vettem be, mára egy enyhe reggeli émelygésen kivül semmi rosszullétem nem volt. Na most akkor azt a következtetést vontam le, hogy inkább szedek béres cseppet, meg valami gyerek vitamint és azt gondolom, hogy ez untig elég lesz. Angie barátnőm még mondta, hogy próbáljam ki ami neki maradt a legutóbbi terhességéből, igy még annak adok egy csekélyke esélyt, de hogyha nem jön be, én komolyan mondom, hogy irgum-burgum és nem szedek ilyen bogyókat.
Amúgy azt is megfigyeltem, mit megfigyeltem, hiszen el sem kerülhetné a figyelmemet, vagyis tudomásul vettem, hogy délutánra akkorára nő a pocakom mintha legalább a hatodik hónapot taposnám. Először arra gondoltam, hogy ez milyen ciki, de aztán mostmár inkább büszke vagyok rá...és próbálom elkerülni a kérdéseket arra vonatkozóan, hogy mennyi idős terhes vagyok, mert ha megmondanám, valószinűleg szivinfarktust kapnának az emberek :-)
Na persze ennek is jól utánaolvastam , hehe, és az derült ki, hogy bizony a második és harmadik stb. terhességeknél gyorsabban nő a poci...hehe, izgi!!

5 megjegyzés:

Ági írta...

Nekem a szülésznő irt fel egy vitamint, amitől az ég adta világon semmiféle rosszullétem nincs. Nem tudom, hogy számit-e valamit, hogy receptre lett felirva. Ja, és csak 6 hónaposan kezdtem el, amitől mindenki teljesen kiakadt, mert ez az ország ugye vitamin- és gyógyszer függő. Otthon a jó öreg Ruliczki doki azt mondta, hogy elég a terhesség második felében szedni, amikor a baba igazán növekedésnek indul. Az első harmadban pedig a folsav az, ami segiti a baba idegrdsz-ének fejlődését.

the mccalls írta...

nekem azt mondta a Christi Foster, hogy ha pont lefekvés előtt szeded be a bogyókat, akkor nem olyan durva a rosszullét, mert pont átalszod. Mindenesetre én nem szedtem be őket, mert nem akartam 6 kilós gyereket. Inkább próbáltam odafigyelni arra, hogy ne egyek túl sok hülyeséget, inkább vitaminosakat. De ha valamiből ki van fogyva a szervezeted, akkor biztos jó a pótlás.

amiotthonunk írta...

Én is a vitaminoktól voltam rosszul, már rögtön a legelső terhesség alatt. Amúgy semmi bajom nem volt, mondhatjuk sosem. (Kivéve a 3. terhesség 3. trimeszterét. Akkor én is megéreztem milyen a terhességi rosszullét vitaminok nélkül is.)
A doki rendszerint Ferro-fol-gammát szedetett velem, de legutóbb attól is rosszul voltam, úgyhogy azt is abbahagytam. Igaz, hogy pici, de egészséges babáink születtek. (mi is kicsik vagyunk. :) )

Gabi írta...

Most jöttem rá, hogy miért voltam én annyira beteg mikor Noah-val mikor terhes voltam...:-) Nem is értem, hogy akkor erre miért nem jöttem rá??? Miért nem mondtátok ezt akkor is ti anyák??
Na de, vettem ma folsavat, úgyhogy ma este már be is vettem, majd meglátjuk mi történik.
Mondjuk ahhoz képest , hogy Noah-val végig szedtem a vitamint, mégis tök kis picurka volt :-)...persze ehhez az a három héttel korábbi születés is közrejátszott bár nem hiszem, hogy 2600 grammról olyan nagyot hizott volna az utolsó pár hétben :-)

Köszi csajok a jótanácsokat!!! Ne kiméljetek, mindent szivesen olvasok!!!

Gabi írta...

A nagyon értelmes megfogalmazásaimat meg nézzétek el...:-)