Kiskarácsony, Nagykarácsony

Boldog Karácsonyt igy utólag is mindenkinek. Az idén itthon maradtunk és ez volt az első itthoni karácsonyunk a gyerkőcökkel. Mondhatom elég jól telt bár stresszmentesnek nem titulálnám, de ez csak a mindennapos stressz volt, nem több.

Amerikai módra 25.-én reggel bontottunk ajándékokat és örvendeztünk, hogy Noah még abszolút nem érti, hogy már hajnalok hajnalán ki "kellene" rohannia és bontani az ajándékokat. Igy szépen komótosan ébredeztünk, reggeliztünk, aztán ajándékot bontottunk. Noah élvezte nagyon, és mi meg próbáltunk nem túlzásba esni ajándékozás terén. Estére vacsit főztem, és vacsi után ettünk a tortából amit Jézus szülinapjára csináltam , közben pedig elolvastuk Jézus születését a Bibliában. Egy jó nap volt.

Másnap pedig meglepetésből beállitottak anyósomék és most is éppen itt ülünk a nappaliban. Hát mondhatom elég nagy meglepetés volt, de örültem, hogy hiányoztunk nekik annyira, hogy ilyen cselszövést tervezzenek.

Most pedig jöjjön pár kép:

Kupontakaritás

Nate segit a pelenkákat eltenni.

Téli séta.

Noah az új fényképezőgépével.

Boldog Szülinapot Jézus! Köszönjük, hogy megszülettél!

HHMMMM de finom.

Unokatesók.

Mama, Papa és az óriás.

Tesók.

Néhány nem túl régi fotó

Próbáljuk Újra!!!

Azt hiszem elérkezett az idő, hogy visszatérjek a blogom irásához. Legalábbis megpróbálom. Nem valószinű, hogy túl sűrűn fogok tudni irni, de megpróbálok nem várni 5 hónapot a következő bejegyzésig.

Igy vagyunk hát:

Az élet két gyerekkel nem egyszerű. Eggyel sem volt az, de az más miatt. Azt hiszem ez a két gyerekre való növekedés a legnehezebb eddig. Minden több gyerekes anyuka akivel beszéltem azt mondta, hogy nekik is az egyről a kettőre volt a legnehezebb és a legnagyobb kihivás. Azt hiszem ebben csatlakozom hozzájuk. Bár Nate többnyire jókedvű baba és mondjuk úgy nem olyan nehéz baba mint Noah volt, azért mégiscsak figyelmet és törődést igényel. Noah még mindig sokat nyafog és bár elég jól viseli a kistesót, ő is sok figyelmet és odafigyelést igényel. Na most igy a kettő együtt nem könnyű. Azt hiszem ha az egész napomat csak nekik szentelném, akkor nem érezném úgy, hogy széthullik az agyam, de persze minden másnak is meg kell lennie. Ebédnek, takaritásnak, mosásnak és még millió más dolognak. Inkább pontositok úgy, hogy nem is tudnék egész nap ott ülni és csak velük játszani stb., mert akkor abba hullana szét az agyam. Mindig valamilyen "csinálhatnékom" van, úgyhogy talán inkább arra kellene gyúrnom, hogy több figyelmet szenteljek nekik és ne a mosogatásnak. Hm. Egyszerűbb mondani mint megtenni. Na de azért szép az élet és élvezzük a két gyerkőcöt!! Csak éppen blogolni nincs túl sok időm, hehe.

Noah:
Ő közben 3 éves és 8 hónapos lett, vagyis röpke 4 hónap múlva lesz egy 4 évesünk a családban. Imádja a daddy-t és mindent ami vele kapcsolatos. Nagyon szeret vele játszani és alig várja minden nap, hogy hazaérjen a munkából. Igazán nagy áldás, hogy G kb. 10 percre dolgozik innen, igy minden nap hazajön ebédelni. Ez nagyon szuper.
Noah még mindig az érzékeny a családban, de az érzékenységében áldásnak mondható, hogy nagyon figyelmes mások felé, és odafigyel másokra. Nagyon figyelmes Nate-tel is , megkeresi a cumiját, odaadja neki, betakarja, ráadásul még a kedvenc paplanját is megosztja vele néha-néha.
Igazán megbántódik mikor valaki elveszi a játékát, úgy igazán , mintha az egész kis lelke összetörne egy pillanatra. Kiakad kis dolgokon, ha valami nem úgy működik ahogy ő szeretné, vagy nem abban a pillanatban amikor ő szeretné. Azt hiszem ebben rám ütött. A különbség annyi, hogy én ennyi idős fejjel már nagyjából megtanultam, hogy ne kezdjek el üvölteni ha valami nem úgy történik ahogy én szeretném...nem mindig sikerül, hehe. Szóval ő az alig 3,5 éves kis eszével ezt még nem tanulta meg. Lehet, hogyha majd ő is harmincon túl lesz addigra kitökéletesiti ezt a képességét.
Nagyon szereti a betűket, a számokat. Ha lát egy szót valahol, akár a csokipapiron, egyből betűzi, egyenlőre viszont angolul. Szoktunk magyarul is betűzni, de látom, hogy ez eléggé igénybe veszi a kis agyát ami nem baj, úgyhogy dolgozunk rajta.
Mindkét nyelven elég jól hablagyol, általában hogyha elmond valamit G-nek angolul akkor odafordul hozzám is és elmondja nekem magyarul. Vagy forditva. Néha még segitenem kell neki, hogyha valamelyik szó nem jut eszébe angolul vagy magyarul de összességében elmondhatom, hogy mindkettő elég jól megy neki.
Mindenképpen az a tervem, hogy ő és Nate majd magyarul beszéljenek egymással. Most még néha rá kell szólnom, hogy magyarul beszéljen hozzá. Egyébként igazán nagy áldás, hogy nem ellenkezik soha amikor megkérem, hogy most ne angolul hanem magyarul beszéljen.
Játszani viszont az esetek 90%-ában angolul játszik. Tehát amikor a Micky egér beszél a Thomas-sal akkor ők angolul beszélgetnek.

Egy másik jeles esemény vele kapcsolatban, hogy már néhány hónapja nincs pelenkája. Persze mondhatod, hogy 3,5 évesen ez nem nagy esemény, de nekem akkor is az. Sose érdekel nagyon , hogy mit mondanak mások, igy ebben is követtem a magam kis megérzéseit. Mikor Nate megszületett májusban, Noah még totál nem volt kész a szobatisztaságra, plusz nem is akartam akkor csinálni, aztán meg otthon voltunk két hónapig, úgyhogy miután hazajöttünk éreztem, hogy itt az idő. Kb. egy hétig mondtam neki, hogy a következő hét hétfőtől nem lesz több pelenkánk. Elég szuperul vette, kb. 3 nap alatt szobatiszta lett. Néha még kell szólnom neki, hogyha valahová megyünk, hogy ott is van WC, úgyhogy szóljon hogyha kell mennie.

Nathan:
Ő a jókedvő a családban. Mindig vigyorog és hatalmas vasgyúró. Mostmár nem is igazán tűnik olyan óriásnak, de mikor 4 hónaposan 7 kg volt akkor igazán nagynak tűnt. Most 7 hónapos és 9 kg. 12 hónapos ruhákat hord egyébként.
Nagyon szereti a Noah-t néha csak hosszan bámulja ahogy beszél a Noah vagy játszik és szinte az egész kis lényével beszippantja akármit is csinál a bátyja. Még mindig csak szopizik , bár hat hónaposan egyetlen alkalommal adtam neki valami pépet, aztán többet nem, de ez egy másik történet.
A lényeg az, hogy szopizik ezerrel, éjszaka is kb. még kétszer lakmározik. Általában kétszer fönt van, akkor megetetem és általában egyből vissza is alszik. Általában. Hogyha igy csinálja akkor annyira nem visel meg az éjszakázás...de néha nem igy csinálja. Olyankor van, hogy mellettem köt ki az ágyban és aztán ott bealszik édesen.
Egyébként hihetetlen energiával rendelkezik, és szerintem ő lesz az a fajta kis srác akit a szekrény tetejéről kell leszedni :-) Szóval már most mindenbe beleüti a kis édes orrát és bár mászni még nem tud, azért a sok átfordulásával eljut a szoba minden sarkába.
Egyenlőre kettő fogacskával rendelkezik, de ezek már talán egy hónapja is megvannak, a többi még várat magára.

Most hirtelen ennyi. Képekkel is jövök később.

Nathan két hónapos

Hát ez a mi kismanónk már két hónapos és a születési súlyát már javában megduplázta...lassan meg is triplázza :-)
2.8 kg-val született és most 6.8 kg. Hatalmas baba alig birom el. Egyre többet mosolyog és dumál. Nagyon édes és sokkal "könyebb" baba mint Noah volt. Éjszaka alszik kb. 5 órát egyhuzamban aztán utána sűrűn ébred de még igy is sokkal kipihentebbnek érzem magam mint mikor Noah volt csak...
Szeret a babahordozóban lenni és én meg egyenesen imádom , ugyanis mikor megyünk bevásárolni, csak belerakom a hordozóba és két perc múlva már alszik is. Igy aztán nem kell azt az igen nehéz autósülést becipelnem vele és nem foglalja el az egész bevásárló kosarat.
Noah nagyon édes vele , bár néha már megjelent egy kis gonoszkodást...kisautó landolt Nathan fején pl valamelyik nap, de ezeket az apróságokat leszámitva azt hiszem Noah igen jól hozzászokott ahhoz, hogy itt van a "pici baba". Igy hivja Nathant.
Iszonyú jó érzés úgy babázni, hogy közben nem stresszelem halálra magam , hogy vajon mit akarhat, miért nem alszik, vajon a hasa fáj stb. Persze vannak pillanatok amikor azt mondom, hogy azt hiszem megőrültem, hogy akartam egy kisbabát...de csak ritkán :-))
Szóval minden oké velünk és aki esetleg nem tudja még, néhány nap múlva, pontosan csütörtökön indulunk hazafelé és majdnem két hónapig otthon leszünk. Egyedül megyek a fiúkkal aztán Garth szeptember 1.-én jön utánunk és ott lesz velünk két hétig aztán együtt jövünk vissza. Izgi, nagy pakolásban vagyok és pörög az agyam. Már nagyon várom, hogy otthon legyünk.

pofik

Nathan kb. 5 hetesen.

Ő pedig Noah hajdanán kb. 5 hetesen.

Jobb lenne hogyha Nathan-nek jobban látszana a pofikája, de majd megpróbálok találni egy olyat ahol mindkettőjük arca ugyanúgy látszik.

Már egy hónapos a második trónörökös

Hihetetlen, hogy már egy hónap eltelt. Egyrészről azt mondom, hogy MÁR eltelt, másrészről azért sokkal hosszabbnak tűnik ez az idő. Úgy érzem, hogy egész nap csak szoptatok és mást sem csinálok, hehe. Jó hir viszont, hogy Nathan a 2,8-as születési súlyáról már 4,3 kg-ra gyarapodott, ami szintén hihetetlen. Kezd egy kis tokája is lenni és a kis bőrét kezdi kitölteni egy kis husi is. Amúgy rettentően más mint Noah volt, de talán ezt azért is látom igy, mert nem érzem - teljesen - úgy, hogy fogalmam sincs mit kell kezdeni egy újszülöttel. Sokkal nyugodtabb baba, de azért meglehet bántani rendesen és akkor aztán van sirás. Azért mondom, hogy megbántani, mert olyan cukorpofa amikor úgy nagyon elkezd sirni úgy áll a szája, mint akit nagyon megbántottak. Az éjszakáink sem annyira gázosak, össz-vissz alszom kb. 4-5 órát minden éjszaka amivel azért eltudok vegetálni napközben. Persze nem érzem magam fittnek és üdének minden nap. Próbálunk sétálgatni, parkba menni, de még mindig tanulom hogyan is kell szoptatni azzal al bizonyos szoptatós kütyüvel amit magadra teritesz. Meg azt is tanulom, hogy hogyan kell szuper szoptatóspárna nélkül szoptatni. Ez még rejtély :-) Noah egyébként még mindig teljes csodálattal néz a "pici babára" - igy hivja Nathan-t. Tulajdonképpen azt hiszem örül, hogy a nap nagy részét széken ülve töltöm a szoptatás miatt, mert ilyenkor meseolvasás van és azt imádja. Persze eddig mindig ugyanazt a mesét olvastuk újra és újra. Már lassan kivülről fújom Micimackót. Hála Istennek szülés utáni depressziónak nyoma sincs, de azért vannak napok, órák amikor megcsap a szele. Olyankor bepánikolok kicsikét, mert nem akarom újra átélni azt amit Noah születése után átéltem. Ma egyébként már elmentünk bibliaórára délelőtt, sőt utána még egy bevásárlást is megejtettünk. Azt nem mondom, hogy zökkenőmentes volt, de eddig úgy tűnik, hogyha babahordozóba teszem Nathan-t akkor elég jól lenyukszik, úgyhogy ma is az segitett a boltban. Van van négy fajtám, úgyhogy azt is még tanulom, hogy azok hogyan működnek. Viszont egyetlen hátulütője a dolognak, hogy a hátam rettentően fáj alapjáraton , valószinű a nem tökéletes szoptatás alatti testtartásomból adódóan, igy mikor babuka a hordozóban van, azért elég rendesen elkezd fájni egy idő után. Amúgy szemem romlott a szülés óta, úgyhogy ma elkellett mennem a szemészetre és új lencsét és szemüveget kellett csináltatnom. Sokat olvastam erről és nagyon sok esetben irták, hogy szülés után romlott a szemük. Azt is olvastam, hogy ez minden szülésnél egyre rosszabodhat.

képek

A fiúk.


Alvó baba.


Még mindig alszik...


Az első fürdés.


Egy kis napsugár a sárga bőrre :-))


Sapkahús.


Édes puszi a kistestvér orrára.


Noah első találkozása Nathan-nel.

A szülésről részletesen

Azt hiszem eljött az idő, hogy beszámoljak a szülésről!

Szóval az egész szerda este kezdődött. Biztosan emlékeztek, hogy irtam korábban arról , hogy mindenki azt mondogatta, hogy szóljak amikor egy kicsit furcsán érzem magam...
Szerda este valahogy tényleg olyan furcsán éreztem magam.
Még arra is gondoltam mielőtt lefeküdtem, hogy remélem nem akkor éjszaka indul meg a szülés, mert elég fáradt voltam. Hehe.
Hogy hogyan éreztem magam furcsán? Valahogy minden irritált, minden. Még a levegő is körülöttem. Nem tudom leirni, valahogy olyan megfoghatatlan volt.
10 körül lefeküdtem aludni. 10:50 körül hirtelen kipattant a szemem, felkönyököltem és éreztem, hogy valami "pukkan" odabent...gyorsan felpattantam és csak úgy ömlött a viz :-) Először hatalmas izgalom lett úrrá rajtam, aztán egy 5 perc múlva hatalmas félelem...Nagyon elkezdtem remegni, mintha valahogy a testem emlékezett volna a legutóbbi élményre, és mivel az nem volt túl jó élmény, nagyon elkezdtem félni, mert tudtam mi következik...
Közben felhivtam a dúlámat és a szülésházat, hogy elment a vizem, de ekkor még nem volt fájásom, igy igazából nem mondtak semmit, csak annyit, hogy próbáljak meg pihenni. G-vel imádkoztunk és aztán úgy döntöttünk, hogy vissza kellene feküdnöm, hogy pihenjek amig tudok. Visszafeküdtem. Kb. 10 percet feküdtem, amikor megindultak a fájások. Nem volt túl fájdalmas még, úgyhogy fekve maradtam. 10 percre rá mégegy jött. Gondoltam, hogy hát akkor én most itt már nem fogok aludni, igy felkeltem és nekiálltam zuhanyozni és "készülödni". Zuhany közben pedig már jöttek is egyre gyorsabban és egyre nagyobb intenzitással. Mikor kész lettem mondtam G-nek, hogy ezek elég gyorsan jönnek és elég erősek, mérjük őket egy órán át aztán meglátjuk mi lesz. Az alatt az egy óra alatt végig 3-5 percesek voltak közelitve inkább a 3-hoz és a végére már egyre nehezebben tudtam járni és beszélni közben. Ezek az egyértelmű jelek arra, hogy a következő fázisba jutott a vajúdás, igy visszahivtam a dúlát és a szülésznőt, aztán mivel minden készen állt, kocsiba ültünk. Persze nem ilyen egyszerűen ám :-) Ugyanis egyre intenzivebbek lettek a fájások igy egy iks időbe telt az is, mire egyáltalán a kocsihoz értünk :-) A 15 perces autóút alatt 5 fájásom volt.
Megérkeztünk. Hihetetlen nyugis volt minden. A szülésznő az ajtóban várt. Bementünk a szobába, senki nem rohangált körülöttünk, nem kérdezgették az adataim, nem világitottak reflektorok a szemembe, nem adtak rám egy kényelmetlen hálóinget és ami a legfontosabb nem éreztem, hogy csak egy anyuka vagyok a többi között... Nem, amit éreztem az teljesen más volt. Nyugalmat, törődést, azt, hogy rám figyelnek, hogy velem foglalkoznak és, hogy az én szülésem a legfontosabb abban a pillanatban.
Megvizsgált a szülésznő. Ekkor hajnal 2 óra volt - tehát 3 óra telt el mióta elment a vizem - és azt mondta, hogy 4 cm-re kivagyok tágulva és a méhnyak 100%-osan elvan vékonyodva. Örültem, örültem, de aztán azon kezdtem gondolkodni, hogy ez vajon az utóbbi két órában történt, vagy az utóbbi két hétben? Gyorsan próbáltam elhessegetni azonban ezeket a gondolatokat, ugyanis egyáltalán nem segitettek...inkább a vajúdásra kellett koncentrálnom.
Közben megérkezett a dúlám is és talán a legjobb időben, mert ekkor kezdett igazán komollyá válni a dolog.
Mindent kipróbáltam amit csak lehetett. Ültem, álltam, sétáltam, kádban ültem, WC-n ültem - ez nagyon jól segit a babának lejjebb jönni - , a dúlára támaszkodtam, behajlitott lábbal álltam a fájások alatt - ez még intenzivebbé teszi a fájást, de sokat segit a babának szintén abban, hogy lejjebb mozduljon - labdán ültem és ami elég érdekes volt, legalább 5-ször hánytam. :-) Nahát ezt muszáj volt ide leirnom, hiszen hozzátartozott a vajúdáshoz :-) Azt is még meg kell emlitenem, hogy mindeközben a saját magam álltal készitett kedvenc dalok válogatást hallgattam.
Aztán jött az a bizonyos érzés - aki már szült tudja miről beszélek - , de érdekes módon nem úgy ahogyan Noah-nál tapasztaltam. Noah-val valú vajúdáskor egyetlen egyszer jött az érzés, és akkor még fel is "láncoltak" az ágyra és mehetett a kitolás. Na de, a mostani alkalommal a fájásokkal egyre csak erősödött az érzés.
Ekkor a szülésznő elkezdte előkésziteni a terepet a szülésre. Hozta a szülőszéket - azt hiszem igy hivják, egy olyan székre hasonlit aminek csak egy fém kerete van ami félkörbe, vagy inkább félkockába megy és ennyi. És vaj rajta körbe valami anyag ami, hogy ne a csupasz kemény fémen ülj. Szóval előkészitett mindent a szülésznő és mivel már nagyon jött az érzés, megvizsgált. Ekkor már 9 cm-re kivoltam tágulva de mivel a méhnyak teljesen elvolt vékonyodva, azt mondta, hogy már ülhetek is a székre és nyomhatok a következő fájással, mert azt az 1 cm-t letudja húzni a baba fején. Nagy nehezen elhelyezkedtem a széken és elkezdtem nyomni. 4:45 volt ekkor. Vagyis 5,5 órára rá, hogy elfolyt a vizem, már jöhetett a kitolás. A széken való üles hihetetlenül sokat segitett abban, hogy pontosan éreztem, hogy hol kell nyomnom. A kitolás 45 percig tartott és azt hiszem a 45 perc alatt végig arra gondoltam, hogy én ezt nem birom megcsinálni és, hogy már jöjjön ki ez a baba onnan...
Azért tartott a kitolás ilyen sokáig, mert a szülésznő végig segitett, hogy mikor nyomjak, hogy nyomjak, erősebben, lassabban stb., igy számomra is hihetetlen módon - annak ellenére, hogy Noah-val ráadásul még vágtak is - egyetlen mm-t sem szakadtam. Kitolás közben megérinthettem a baba fejét, érdekes érzés volt, olyan kis puhácska furcsaság. Tükörben megnéztem ahogy félúton kint van a baba feje...és a végén én vágtam el a köldökzsinórt!!!! T
alán furcsának találod ezeket a dolgokat, de ez mind az én kérésem volt és nagyon örülök, hogy éltem ezekkel a lehetőségekkel. Valahogy olyan különlegessé tették az egész szülést. Miután Nathan megszületett - 5:23-kor -, egyből a mellkasomra vehettem és miután felsegitettek a szülőszékről, ágyban fekve , véresen nézegethettük egymást ameddig csak akartuk. Eközben Nathan már szopizott is egy jót. Kb. egy óra múlva készen álltam arra, hogy elvigyék és rendbe tegyék a pici testét, de az sem tartott 10 percnél tovább. Viszont érdekes módon ekkor nagyon rosszul lettem és alig tudtam megszólalni és a tudomásukra hozni, hogy mindjárt elájulok... Minden elfeketedett előttem és a fülem iszonyúan elkezdtett zúgni...hogy szinte alig hallottam a saját hangomat. Berohant a szülésznőm és azt mondta, hogy valószinűleg valami vérömleny vagy minek hivják bevan szorulva és nem tud eltávozni. Azt mondta, hogy meg kell nyomkodnia a hasam, hogy kijöjjön, de nagyon fog fájni, igy nyugodtan kapaszkodjak belé. Hát hogy őszinte legyek ez még a legfájdalmasabb fájással is felért, nagyon fájt. De segitett, ugyanis hatalmas erővel kizudult az a bizonyos alvadt vértömeg és hirtelen jobban lettem. Ezután sűrűn visszajött és még néhányszor megnyomkodta a hasam, de egyre kevesebb jött ki. Aztán visszahozták Nathan-t és a szülésznők pedig diszkréten kimentek és magunkra hagytak bennünket. Ja, ezt egyébként közvetlenül szülés után is megtették. Magunkra hagytak és mi meg élveztük az egyedüllétet, aludtunk néhányszor, csináltak nekünk reggelit, aztán megint aludtunk. Délután 3 óra volt mire összeszedtük magunkat és hazaindultunk. Azért tartott ennyi ideig, mert akárhányszor felakartam állni, nagyon rosszul lettem. Igy a szülésznő mondta, hogy próbáljak csak aludni még, nem kell sehová sietni. Egyébként ha nem lettem volna rosszul már sokkal korábban haza tudtunk volna jönni. Azért hihetetlen nem? Szülsz és megy tovább az élet. Nem úgy mint otthon. 4 napra bezárnak egy kórterembe és a gyereked apja mégcsak meg sem foghatja a saját újszülött gyerekét. Babuka is bealudt, délelőtt 10 órakor evett még egy nagyot aztán a nap hátralévő részét átaludta.

Összefoglalva? Hihetetlen más volt. Fájdalmas volt-e? Igen, nagyon. De semmi sem hasonlitható össze azzal a nyugalommal ami körülvett szülés közben, az emberekkel akik jelen voltak, akik az én szükségleteimre figyeltek, akik kedvesen beszéltek hozzám, nem utasitgattak, hanem segitettek és különlegessé tették a szülést. Hálás vagyok Istennek, hogy megtapasztalhattam a szülés ilyen formáját is és , hogy megérthettem és átélhettem, hogy a szülésnek nem kell valami orvosi beavatkozásnak lennie hanem igenis lehet egy - a fájdalom ellenére is - gyönyörű esemény és emlék.

Ez a kép lehet, hogy egy kicsit túl sok, de végülis semmi nem látszik rajta :-) Azért ha valakit nagyon zavar, szóljatok és leveszem.
Ez egyébként közvetlenül szülés után készült még mindig a szülőszéken ülve. Igy tud valaki mosolyogni szülés után, hogyha nem zavarják meg a természetes folyamatot mindenféle oxytocinnal meg ilyesmivel hanem a természetre bizzák, hogy mikor melyik szakaszban milyen anyagot termeljen a szervezete.

Ebben mérték a kismanót.

G és Nathan.

Hazafelé.

És már otthon.

37. hét

Hát eljött a 37. hét is és tulajdonképpen hálás vagyok, hogy kismanó még mindig a pocaklakásában lakik. Többek között azért mert tudom, és milliószor hallottam már, hogy könnyebb ellátni egy "érett" babát mint egy 35,5 hétre születettet . Ezzel a hálám be is fejeződött ugyanis a dolog másik oldala, hogy már rettentően várom, hogy kibújjon ez a manó. Minden nap azzal kelek, hogy talán ma...de eddig még nem történt semmi. Próbálok sokat sétálni és élni a gravitáció adta előnyökkel, plusz tegnap jó nagy fűnyirást is csináltam...de meg se kottyant babunak...nem úgy mint nekem. Én rettentően elfáradtam.

Szerdán voltam a szülésznőnél, dehát ez nem olyan mint orvoshoz menni. Itt nem vizsgálgatnak halálra, aminek én nagyon örülök. Ugyanis lehet, hogy azt mondanák, hogy már 2 cm-re kivagyok tágulva, az nemhogy segitene, hanem még inkább stresszelne, hogy miért nem történik gyorsabban. Ez ugyanis nem jelent semmit, még akár hetekre lehetek. Szóval semmi emlitésre méltó nem történt, beszélgettünk, meghallgattuk a gyönyörű szivhangocskát, átbeszéltük a teendőket, hogy mikor hivjuk őket stb.
Igazából innentől kezdve hetente is mehetnék ellenőrzésre, de abba maradtunk, hogy teljesen fölösleges, igy két hét múlva megyek elvileg...de remélem előbb lesz ebből baba mint ellenőrzés :-)
Azt még elég viccesnek találom, hogy mindenki mondogatja, hogy általában olyan furcsán érzed magad aznap mikor elvileg megindul a szülés. A dúla is mondta, hogy azért hivjam fel, hogyha úgy ébredek, hogy ma valahogy máshogy érzem magam. Nem nagyon értem , hogy mit értenek ez alatt, mert Noah-val abszolút nem éreztem furcsán magam, sőt igazi meglepetés volt...Na de lesem a jeleket a furcsaságra, de eddig minden reggel ugyanúgy ébredtem :-) Na bumm.

35. hét

Úgy tűnik lassan de biztosan közeledünk a naphoz amikor találkozhatunk ezzel a kis pocakmanóval. Érdekességképpen megemlitem, hogy Noah a mai naptól számitva 4 nap múlva született. Hmm...Úgy gondolom pocakmanó nem lesz ilyen korai, bár lehet, hogy csak remélem, hogy nem lesz, ugyanis NAGYON nem szeretnék kórházban szülni. Viszont ha ennyire korán jönne akkor valószinűleg a szülésznő a kórházba tanácsolna. Imádkozzunk azért, hogy legalább még két hétig lakjon a pocaklakásában :-)
Terhességgel kapcsolatban. Sok húspárna a testemen hatalmas pocakkal párositva. Eléggé fáradt vagyok, vagy mondhatni hamar elfáradok, és eléggé ingerlékeny vagyok. Sokkal jobban mint általában. A nem alvást azt hiszem már nagyjából megszoktam, kb. 3-4 óránként ébredek és néha órákig tart mire visszaalszom. Baba úgy tűnik, hogy mindig akkor alszik éjszaka amikor én, eddig még nem tartott ébren, úgy tűnik ugyanazon a rendszeren van mint én. Hátha ez igy marad :-)
Csontjaim fájnak, úgy érzem úgy mozgok mint egy elefánt és valószinűleg sokat jajgatok mert Noah rendszeresen megkérdezi, hogy Mami, fáj poci? Hehe.
Pocakmanó RENGETEGET mocorog, csuklik, forog, tologatja kifelé a popsiját, lábát mindent amit lehet. Általában fejjel lefelé van, de még van helye forgolódni.
Néha megcsap a pánik szele, hogy nemsokára szülök, de aztán próbálok nyugodt maradni :-) Na meg az egész, "hogyan lesz Noah-val és egy újszülöttel" tipusú pánik...

A szülésre felkészitő órák már múlt héten véget értek és ELVILEG milliószor többet tudok mint mikor Noah-val voltam terhes. Eszméletlen, hogy mennyi anyuka felkészületlenül megy szülni és azt sem tudja mi történik , mikor és miért a testével. Hihetetlen dolgok amiket az ember tényleg akkor tud, hogyha veszi a fáradságot és beleles a szülés világába. Van akit persze nem érdekel vagy nem is gondolja, hogy mennyi információ van amit jó ha tud. Remélem emlékszem majd mindenre amiről beszéltünk és tudom alkalmazni a jobbnál jobb ötleket a vajúdás során. Na persze meg utána, meg utána, meg utána.

Boldog Szülinapot Noah!!!

Három éves lett egy kismanó a házikónkban. Igazából 7.-én volt a szülinapja, csak most jutottam ide, hogy nyomot hagyjak róla a blogon.
A képeket visszafelé sikerült feltennem :-)

32. hét - kerekedünk, kerekedünk

Pénteken betöltöttem a 32. hetet és már rettentő izgalommal várom, hogy találkozhassam ezzel a kis mókussal a pocakomból. Két hete amikor szülésznő viziten jártam, hát hogy is mondjam, azt ajánlották, hogy diétát kell változtatnom, ugyanis nagyon magas a cukorszintem és sokkal rohamosabban hizom, mint ami normális lenne. Erre nem nagyon kellett felhivni a figyelmem, teljesen tisztában vagyok vele. Kicsit megijesztett viszont a dolog abból a szempontból, hogy a nagykönyvek szerint még ebben a harmadik trimeszterben "kellene" a legtöbbet hizni. Ijesztő. Na szóval egy kis elkeseredés után keresésbe fogtam és diétát változtattam. Nincs fehér kenyér, nincs csoki-süti-nasi, van barna kenyér, hús, saláta, tojás, teljes kiőrlésű huncutságok és még sorolhatnám. Nem nagyon vagyok otthon ezekben a kajás dolgokban, de minden tőlem telhetőt megpróbálok megtenni. Holnap van a következő vizitem és kiváncsi vagyok mint mondanak majd a cukorszintemről meg a súlyomról. A biztonság kedvéért az utóbbi két hétben feljegyeztem mindent amit ettem, hogy áttudjuk beszélni a szülésznővel mit gondol. Holnap a biztonság kedvéért csinálnak egy ultrahangot is aminek én nagyon örülök, mert igy legalább láthatom a kismókust. Az ultrahang oka elsősorban az, hogy felbecsüljék mekkora a baba, ugyanis elég sok bizonytalanság van a kiirt időpontommal kapcsolatban. Nahát majd meglátjuk.

Amúgy kezd minden kissé nehézkessé válni, kicsit talán türelmetlenebb is vagyok, de igyekszem higgadt maradni. Néha elég nehéz, mert úgy érzem Noah rettentően ügyesen képes megérezni rajtam a türelmetlenséget...és talán egy kicsit vissza is él vele :-). Próbálom kicsit lazábbra venni a ház körüli teendőket, mert bizony elég gyorsan elfáradok. Éjszakánként megszámlálhatatlan alkalommal ébredek és ezek közül sokszor nem is tudok visszaaludni. Csak fekszem és gondolkodom. Ez persze nem segit a türelmetlenség dolgon. Aztán néha kicsit be is pánikolok, hogyha két éjszakai nem alvás ennyire kikészit...milyen leszek a sok nem alvós éjszaka után :-).

A dúlám, a szülésznőm, az óra amire járok valami hihetetlen jó, de erről talán egy külön bejegyzést kellene irnom...

Végezetül itt van néhány kép amin talán lehet látni egy kis pocakot is.

gyulai

Egy apró kisboltban leltem erre a kincsre, sőt még vegetát is találtam és üveges lecsót. A lecsó nagyjából hidegen hagyott, ezt ugyanis még otthon sem enném meg üvegből. Ez a darabka kolbika azonban egyáltalán nem hagyott hidegen, főleg, hogy a terhességem elején erről az izről ábrándoztam.

Dúla

A baba születési helyének eldöntése után hamar belefogtam egy dúla keresésbe is. Mivel G nem érzi úgy, hogy teljesen aktivan részt tudna/akarna vállalni a baba világrahozatalában, ezért közösen úgy döntöttünk, hogy akkor próbáljunk ki mindent amit a természetes szüléshez tanácsolnak. Vagyis, hogyha ennyire a természetes utat választjuk ennél a babánál, akkor ugorjunk bele teljes erővel. Lesz dúlám, igy azt hiszem G-ről hatalmas teher esik le azzal, hogy nem érzi majd úgy, hogy neki "kell" segitenie a szülésnél, amit én lassan - lassan kezdek teljesen elfogadni és megérteni, hogy miért érez igy.
Na de vissza a dúlához. Találtam egy rettentő kedves , keresztény dúlát aki jártas a "szakmájában", és többször segitett azon a helyen ahol én fogok szülni. Tegnap találkoztam vele és az ún. helyettesitő dúlával vagyis azzal a másik dúlával aki helyettesiti, hogyha esetleg az én fogadott dúlám nem elérhető. A nem elérhető alatt nem azt kell érteni, hogy éppen a boltban vásárol és nem ér rá jönni a szüléshez vagy valami ilyesmi. Az értendő alatta, hogy valami nagyon súlyos betegségben szenved, kórházba került, elutazott. stb Az elutazott dolgot azért fontos megemliteni, mert május 19. és 30. között nem lesz itthon. Én 29.-re vagyok kiirva. Saját felelősségemre igy is elvállaltam mert nagyon szimpatikus nő a másik dúlával együtt.

Hogy mit is csinál a dúla? Találtam a startlapon egy dúla lapot, de azért idelinkelek (katt) egy meghatározást, hogyha valakit érdekel.

A héten csütörtökön pedig erre (katt) az órára kezdek majd el járni és ez is része annak, hogy gondoltuk hogyha lúd, hát legyen kövér. Ez egy hét hétig tartó óra minden csütörtökön este lesz, ahová a dúlám fog majd elkisérni. G az elsőre és a hatodikra jön velem, ezt ajánlotta a nő aki tartja, attól függetlenül, hogy a dúla lesz inkább része a segitségnek szülés közben és nem a G. Úgyhogy most csütörtök este lesz az első óra és nagyon izgi és nagyon várom már.

Úgy érzem rettentő sokat tanultam és tájékozódtam mióta Noah megszületett ill. az utóbbi néhány hónapban mielőtt a születésház (igy hivják, ugye?) mellett döntöttünk. Hihetetlen érdekesnek tartom, mennyi mindent nem tudtam a szülésről mielőtt Noah megszületett. Kicsit megcsalva érzem magam attól a sok infótol amit nem tudtam régebben és igy nyugodt szivvel bólintottam rá mindenre amit a nővérek és az orvos tanácsolt szülés közben. Hát mostmár nem bólintanék :-)

pocak portré

Jobb hiján ezzel a rettentő közeli pocakos képpel tudnék hozzájárulni mindenki napjához. Félúton készült 27 és 28 hét között. Bizony rohamosan átveszi a pocakom az uralmat :-)