A szülésről részletesen

Azt hiszem eljött az idő, hogy beszámoljak a szülésről!

Szóval az egész szerda este kezdődött. Biztosan emlékeztek, hogy irtam korábban arról , hogy mindenki azt mondogatta, hogy szóljak amikor egy kicsit furcsán érzem magam...
Szerda este valahogy tényleg olyan furcsán éreztem magam.
Még arra is gondoltam mielőtt lefeküdtem, hogy remélem nem akkor éjszaka indul meg a szülés, mert elég fáradt voltam. Hehe.
Hogy hogyan éreztem magam furcsán? Valahogy minden irritált, minden. Még a levegő is körülöttem. Nem tudom leirni, valahogy olyan megfoghatatlan volt.
10 körül lefeküdtem aludni. 10:50 körül hirtelen kipattant a szemem, felkönyököltem és éreztem, hogy valami "pukkan" odabent...gyorsan felpattantam és csak úgy ömlött a viz :-) Először hatalmas izgalom lett úrrá rajtam, aztán egy 5 perc múlva hatalmas félelem...Nagyon elkezdtem remegni, mintha valahogy a testem emlékezett volna a legutóbbi élményre, és mivel az nem volt túl jó élmény, nagyon elkezdtem félni, mert tudtam mi következik...
Közben felhivtam a dúlámat és a szülésházat, hogy elment a vizem, de ekkor még nem volt fájásom, igy igazából nem mondtak semmit, csak annyit, hogy próbáljak meg pihenni. G-vel imádkoztunk és aztán úgy döntöttünk, hogy vissza kellene feküdnöm, hogy pihenjek amig tudok. Visszafeküdtem. Kb. 10 percet feküdtem, amikor megindultak a fájások. Nem volt túl fájdalmas még, úgyhogy fekve maradtam. 10 percre rá mégegy jött. Gondoltam, hogy hát akkor én most itt már nem fogok aludni, igy felkeltem és nekiálltam zuhanyozni és "készülödni". Zuhany közben pedig már jöttek is egyre gyorsabban és egyre nagyobb intenzitással. Mikor kész lettem mondtam G-nek, hogy ezek elég gyorsan jönnek és elég erősek, mérjük őket egy órán át aztán meglátjuk mi lesz. Az alatt az egy óra alatt végig 3-5 percesek voltak közelitve inkább a 3-hoz és a végére már egyre nehezebben tudtam járni és beszélni közben. Ezek az egyértelmű jelek arra, hogy a következő fázisba jutott a vajúdás, igy visszahivtam a dúlát és a szülésznőt, aztán mivel minden készen állt, kocsiba ültünk. Persze nem ilyen egyszerűen ám :-) Ugyanis egyre intenzivebbek lettek a fájások igy egy iks időbe telt az is, mire egyáltalán a kocsihoz értünk :-) A 15 perces autóút alatt 5 fájásom volt.
Megérkeztünk. Hihetetlen nyugis volt minden. A szülésznő az ajtóban várt. Bementünk a szobába, senki nem rohangált körülöttünk, nem kérdezgették az adataim, nem világitottak reflektorok a szemembe, nem adtak rám egy kényelmetlen hálóinget és ami a legfontosabb nem éreztem, hogy csak egy anyuka vagyok a többi között... Nem, amit éreztem az teljesen más volt. Nyugalmat, törődést, azt, hogy rám figyelnek, hogy velem foglalkoznak és, hogy az én szülésem a legfontosabb abban a pillanatban.
Megvizsgált a szülésznő. Ekkor hajnal 2 óra volt - tehát 3 óra telt el mióta elment a vizem - és azt mondta, hogy 4 cm-re kivagyok tágulva és a méhnyak 100%-osan elvan vékonyodva. Örültem, örültem, de aztán azon kezdtem gondolkodni, hogy ez vajon az utóbbi két órában történt, vagy az utóbbi két hétben? Gyorsan próbáltam elhessegetni azonban ezeket a gondolatokat, ugyanis egyáltalán nem segitettek...inkább a vajúdásra kellett koncentrálnom.
Közben megérkezett a dúlám is és talán a legjobb időben, mert ekkor kezdett igazán komollyá válni a dolog.
Mindent kipróbáltam amit csak lehetett. Ültem, álltam, sétáltam, kádban ültem, WC-n ültem - ez nagyon jól segit a babának lejjebb jönni - , a dúlára támaszkodtam, behajlitott lábbal álltam a fájások alatt - ez még intenzivebbé teszi a fájást, de sokat segit a babának szintén abban, hogy lejjebb mozduljon - labdán ültem és ami elég érdekes volt, legalább 5-ször hánytam. :-) Nahát ezt muszáj volt ide leirnom, hiszen hozzátartozott a vajúdáshoz :-) Azt is még meg kell emlitenem, hogy mindeközben a saját magam álltal készitett kedvenc dalok válogatást hallgattam.
Aztán jött az a bizonyos érzés - aki már szült tudja miről beszélek - , de érdekes módon nem úgy ahogyan Noah-nál tapasztaltam. Noah-val valú vajúdáskor egyetlen egyszer jött az érzés, és akkor még fel is "láncoltak" az ágyra és mehetett a kitolás. Na de, a mostani alkalommal a fájásokkal egyre csak erősödött az érzés.
Ekkor a szülésznő elkezdte előkésziteni a terepet a szülésre. Hozta a szülőszéket - azt hiszem igy hivják, egy olyan székre hasonlit aminek csak egy fém kerete van ami félkörbe, vagy inkább félkockába megy és ennyi. És vaj rajta körbe valami anyag ami, hogy ne a csupasz kemény fémen ülj. Szóval előkészitett mindent a szülésznő és mivel már nagyon jött az érzés, megvizsgált. Ekkor már 9 cm-re kivoltam tágulva de mivel a méhnyak teljesen elvolt vékonyodva, azt mondta, hogy már ülhetek is a székre és nyomhatok a következő fájással, mert azt az 1 cm-t letudja húzni a baba fején. Nagy nehezen elhelyezkedtem a széken és elkezdtem nyomni. 4:45 volt ekkor. Vagyis 5,5 órára rá, hogy elfolyt a vizem, már jöhetett a kitolás. A széken való üles hihetetlenül sokat segitett abban, hogy pontosan éreztem, hogy hol kell nyomnom. A kitolás 45 percig tartott és azt hiszem a 45 perc alatt végig arra gondoltam, hogy én ezt nem birom megcsinálni és, hogy már jöjjön ki ez a baba onnan...
Azért tartott a kitolás ilyen sokáig, mert a szülésznő végig segitett, hogy mikor nyomjak, hogy nyomjak, erősebben, lassabban stb., igy számomra is hihetetlen módon - annak ellenére, hogy Noah-val ráadásul még vágtak is - egyetlen mm-t sem szakadtam. Kitolás közben megérinthettem a baba fejét, érdekes érzés volt, olyan kis puhácska furcsaság. Tükörben megnéztem ahogy félúton kint van a baba feje...és a végén én vágtam el a köldökzsinórt!!!! T
alán furcsának találod ezeket a dolgokat, de ez mind az én kérésem volt és nagyon örülök, hogy éltem ezekkel a lehetőségekkel. Valahogy olyan különlegessé tették az egész szülést. Miután Nathan megszületett - 5:23-kor -, egyből a mellkasomra vehettem és miután felsegitettek a szülőszékről, ágyban fekve , véresen nézegethettük egymást ameddig csak akartuk. Eközben Nathan már szopizott is egy jót. Kb. egy óra múlva készen álltam arra, hogy elvigyék és rendbe tegyék a pici testét, de az sem tartott 10 percnél tovább. Viszont érdekes módon ekkor nagyon rosszul lettem és alig tudtam megszólalni és a tudomásukra hozni, hogy mindjárt elájulok... Minden elfeketedett előttem és a fülem iszonyúan elkezdtett zúgni...hogy szinte alig hallottam a saját hangomat. Berohant a szülésznőm és azt mondta, hogy valószinűleg valami vérömleny vagy minek hivják bevan szorulva és nem tud eltávozni. Azt mondta, hogy meg kell nyomkodnia a hasam, hogy kijöjjön, de nagyon fog fájni, igy nyugodtan kapaszkodjak belé. Hát hogy őszinte legyek ez még a legfájdalmasabb fájással is felért, nagyon fájt. De segitett, ugyanis hatalmas erővel kizudult az a bizonyos alvadt vértömeg és hirtelen jobban lettem. Ezután sűrűn visszajött és még néhányszor megnyomkodta a hasam, de egyre kevesebb jött ki. Aztán visszahozták Nathan-t és a szülésznők pedig diszkréten kimentek és magunkra hagytak bennünket. Ja, ezt egyébként közvetlenül szülés után is megtették. Magunkra hagytak és mi meg élveztük az egyedüllétet, aludtunk néhányszor, csináltak nekünk reggelit, aztán megint aludtunk. Délután 3 óra volt mire összeszedtük magunkat és hazaindultunk. Azért tartott ennyi ideig, mert akárhányszor felakartam állni, nagyon rosszul lettem. Igy a szülésznő mondta, hogy próbáljak csak aludni még, nem kell sehová sietni. Egyébként ha nem lettem volna rosszul már sokkal korábban haza tudtunk volna jönni. Azért hihetetlen nem? Szülsz és megy tovább az élet. Nem úgy mint otthon. 4 napra bezárnak egy kórterembe és a gyereked apja mégcsak meg sem foghatja a saját újszülött gyerekét. Babuka is bealudt, délelőtt 10 órakor evett még egy nagyot aztán a nap hátralévő részét átaludta.

Összefoglalva? Hihetetlen más volt. Fájdalmas volt-e? Igen, nagyon. De semmi sem hasonlitható össze azzal a nyugalommal ami körülvett szülés közben, az emberekkel akik jelen voltak, akik az én szükségleteimre figyeltek, akik kedvesen beszéltek hozzám, nem utasitgattak, hanem segitettek és különlegessé tették a szülést. Hálás vagyok Istennek, hogy megtapasztalhattam a szülés ilyen formáját is és , hogy megérthettem és átélhettem, hogy a szülésnek nem kell valami orvosi beavatkozásnak lennie hanem igenis lehet egy - a fájdalom ellenére is - gyönyörű esemény és emlék.

Ez a kép lehet, hogy egy kicsit túl sok, de végülis semmi nem látszik rajta :-) Azért ha valakit nagyon zavar, szóljatok és leveszem.
Ez egyébként közvetlenül szülés után készült még mindig a szülőszéken ülve. Igy tud valaki mosolyogni szülés után, hogyha nem zavarják meg a természetes folyamatot mindenféle oxytocinnal meg ilyesmivel hanem a természetre bizzák, hogy mikor melyik szakaszban milyen anyagot termeljen a szervezete.

Ebben mérték a kismanót.

G és Nathan.

Hazafelé.

És már otthon.