"Maradjanak a szivedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz." 5 Mózes 6:6-7

péntek, május 09, 2008

torna és miegyebek

Nos, akkor elérkezettnek láttam az időt arra, hogy közhirré tegyem az újabb torna próbálkozásaimat. Sokszor azért nem irok erről, mert hamar abbahagyom őket és igy legalább nincs aki kérdezzen efelől...viszont most úgy döntöttem, hogy beavatok minden idelátogatót, hogy lássátok és olvassátok, hogy komoly elhatározásról van szó. Sokatoknak lehet, hogy nevetségesen hangzik, hogy miért kell ennek ekkora feneket keriteni, de hát tessék itt a "fenék" és itt a "kerités": A mégcsak másfél éves amerikai tartózkodásom alatt nagyobb pocakkal és egyéb területekkel rendelkezem - ühüm - mint akkor mikor kiköltöztünk...és az 5,5 hónappal azután volt, hogy Noah megszületett...szóval simán ráfogtam a szülésre és annak meg is volt a helye akkor. Viszont most, hogy Noah betöltötte a kettőt, már nem nagyon foghatom erre igaz? G mindig azt mondta korábban, hogy "you just had a baby"...ez a mondás már szállóigévé vált nálunk és mindig viccelődünk vele.
Azt is tudni kell még, hogy sosem volt túl sok akaraterőm ezekhez a fogyós dolgokhoz. Viszont rájöttem valamire a napokban. Az ok ami mindig megállitott egy idő - kb 1 hét után :-) - után az volt, hogy valahol belül mindig úgy álltam a dologhoz, hogy ááá én ezt úgysem tudom csinálni...aztán szépen lassan leálltam mindig mindennel...
Ezt az akaraterő dolgot azért sem értem, mert kis családom tagjai mindig is elég jók voltak ezen a téren. Anyukám mindig is tornázott és képes volt arra, hogy elérje a maga elé kitűzött célt. A bátyám mindig is sportolt és mielőtt kiköltözött volna ide, elég komolyan focizott és még egy ismert csapat tagja is volt, jejjjj. Az apukám fiatalkorában bokszolt, és a mai napig emlékszem, ahogy otthon nyomta a fekvőtámaszokat. Na szóval és akkor elértünk hozzám. Az én hozzáállásommal mindig is baj volt. G szerint olyan csajszi vagyok aki nem fél a munkától, de szereti a kényelmet. Őszerinte ezen van a hangsúly nálam. A kényelmen. Általában én ilyenkor azzal mentegetőzöm, hogy igenis fontos nekem a kényelem, hogy kényelmes otthon biztositsak a családomnak stb. Nem megyek bele abba, hogy ez az én kényelmességem miben mutatkozik meg...talán inkább G-t kellene erről megkérdezni :-). Lényeg a lényeg, hogy mindig találok/találtam kifogást arra, hogy mit miért ne csináljak. Ugyanigy van ez az evészettel és a tornával. Az első dolog amire rájöttem az én belső nyafogásommal kapcsolatban, hogy először is ennek kell megváltoznia. Most úgy próbálok hozzáállni a dologhoz - csakis Isten segitségével és kegyelméből , hehe - , hogy igenis MEGTUDOM csinálni. Akárhányszor jön a belső nyafogás, megemberelem magam és sűrű imák közepette kérem Istent, hogy segitsen má na légyszi...
Elsősorban nem arról van szó, hogy az ember szeretne normálisan kinézni...persze persze szeretne, de elsősorban inkább jól szeretné magát érezni a bőrében. A dolog ott kezdődik, hogy rettentően felbosszant, hogy az elővett tavaszi-nyári ruhatáram valahogy összement télviz idején...vagy talán én "nőttem". Azt hiszem ez utóbbiról van szó.
A dolog lényegét abban találom, hogy nem szeretnék lusta - hamarosan - 30 éves lenni, akinek minden porcikája fáj és egy kis futástól kiesik a szivecskéje a száján. Na ez megmondtatott. Természetesen Isten mint mindig ezzel is jól megviccelt...
Főleg itt Amerikában látom azt, hogy mennyire könnyű szép nagydarabra meghizni és "sirni", hogy jaj olyan kövér vagyok bla bla bla....én erről mindig azt gondoltam, hogy ha ennyire zavar, akkor tegyél ellene valamit!! Na hát ez a bumeráng szépen visszaütött mint ahogy mindig szoktak ezek a bumerángos dolgok...és akkor még mindig nem számitok kövérnek a sok nem gyalogló amcsi között...A nehéz az egészben itt az, hogy olyan egyszerű testedzés mint a gyaloglás nincs valahogy beleépitve az életstilusba...mindenhová autóval járunk, mert igy van kialakitva ez az egész társadalom. Ezért kell a testedzést valahová besúvasztani és ezért nem jön csak úgy magától a mindennapokban. Persze sok ember van akit ez egyáltalán nem zavar, és éppen ezért nem is tesz semmit érte. Megmondom őszintén teljességgel látom azt, hogy mennyire nehéz itt nem elhizni. Minden van ami szem szájnak ingere...és még ráadásul elég jó izük is van.
És akkor odaértünk ahhoz ami a legnehezebb. Önfegyelemnek hivják, és mindannyiunknak gyakorolnunk kell ahhoz, hogy előrébb lépjünk. Nem csak az evésre gondolok itt, hanem csak úgy általánosan az életre, kereszténységre. Hogy ne mindig azt lássuk ami a szemünk előtt van, hanem, hogy megtanuljunk egy magasabb célért önfegyelmet gyakorolni. Egy magasabb célért futni. Pál tudta ezt :-)). Megtanulta.
Hát akkor... meghivok mindenkit ebbe az utazásba, velem, önfegyelemországba. Na meg a kitartáséba :-)

Még annyit hozzáteszek, hogy kb. 2 hónapja nem iszom szénsavas üditőt. Lehet, hogy ez neked nem nagy szó, de egy "kólafüggőnek" igen. A másik dolog ami elinditotta ezt a gondolatmenetet és a változáshoz való vágyat, az egy tornasorozat amit G talált. Úgy hivják, hogy P90X és ha már hallottál róla, oszd meg velem a tapasztalataidat. (Erről a P90X-ről még irok majd, mert van benne egy érdekes dolog aminek nagyon ellene voltam azelőtt...na most jól felcsigáztalak??).

Ez az ami bejön nekem:
1. Nem tornázom mindennap. Megpróbálok minden másnap és akkor kb 1 órát. Nem azért egy óra mert valaki azt mondta, hogy annyinak kell lennie...azért annyi mert ez nekem igy tetszik.
2. Nem eszem annyit. Ezt mennyiségileg elég nehéz lenne megmagyarázni, de mondjuk azt, hogy sokkal kisebb adagokat eszem mint korábban, plusz van, hogy csak salátát ebédre vagy vacsira, joghurtot, sajtot.
3. Nem vonom meg magam mindenféle jótol viszont próbálok mértékletességet gyakorolni.
4. Ha eszem egy muffin-t nem kezdek el nyafogni ott belül, hogy én ezt nem tudom megcsinálni.

Mára ennyi a testedzés témából, de még jövök ezzel, csak győzzétek kivárni.

4 megjegyzés:

Ági írta...

Hát én nagyon várom a további elmélkedéseket/tapasztalatokat, ugyanis én az a 30 fölötti nőcike vagyok, akinek semmi baja a súlyával, de mindene fáj és a szive már a kocogás gondolatától kiugrik a száján. Na szóval, hajrá, kitartás és csókolom.

Edina írta...

Hát kitartást Gabeszka!
Nekem a kocogás jött be legjobban.
Lehet közben zenét hallgatni.
pusz

Kötéltáncos írta...

Én csak 2x3 hetet voltam Amerikában, de mindkétszer 4-5 kg felesleggel jöttem haza (és nem a böröndben volt). :o)

Kitartást!

liv írta...

Én nem értek hozzá, de sok sikert kívánok! :D ÉS persze kitartást!