"Maradjanak a szivedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz." 5 Mózes 6:6-7

kedd, június 13, 2006

Megint sikerült felhúzniuk...
A történet a következő: Múlt héten vittük Noah-t koraszülött gondozásra. Minden rendben volt. Ma reggel fel kellett hivnom a kórházat, hogy tudunk-e ma menni ultrahangra. Felhivom reggel 9-kor. Igen, mennyünk csak érjünk oda 11.30-45-re. Már fél előtt ott voltunk, várunk egy órát mire behivnak, a doki azt se tudja miért jöttem, de Ő már akkor a második eü. alkalmazott volt aznap, aki nem túl kedves hangnemben beszél velem. Az első a kartonozóban volt, mikor odaállok az ablakhoz, úgy csinál mintha szellem volnék, átnéz rajtam. Kedvesen megszólitom, elnézést hol találom xy-t? Flegma válasz. Mert ki a hülye? Hát persze, hogy én. Még kérdéseket merek feltenni????
Szóval aztán a doktorbácsi, megirja a papirt, felmegyünk ultrahangra. Néni az ablaknál, szintén kolléganőjéhez hasonló hangnemben, majdhogynem azt nem mondja, hogy maga hülye, hát miért most jött, már nincs ultrahang, délig volt, de azért megkérdezem a doktornőt fogadja-e.
Nem, doktornő nem fogad. Dehát, hebegek - nem fehérváriak vagyunk és különben is itt voltunk időben, bla-bla-bla. Mintha a falnak beszélnék. Nem néz rám. Pumpa megy föl, már a könnyeimet nyelem, hogy miért dolgoznak itt ezek az emberek. Szinte örül, hogy nem jutottunk be. Látom az arcán. Elkezdem mondani a magamét, kb. kinyögök egy mondatot, aztán rájövök, hogy fölösleges. Jöjjünk vissza jövő héten kedden.
Visszamegyünk az előbbi helyre, ott - meglepő módon - egy nagyon kedves nővérkébe botlok, feltelefonál az ultrahangra, szinte könyörög nekik, hogy fölmehessünk és bocsánatot kér tőlem amiért nem sikerült elintéznie.
Ez akkor négyből egy, ha jól számolom. G azt kérdezte, hogy csodálkozik a magyar ember, hogy mindenki megkeseredett ebben az országban?? Én nem csodálkozom.
Sajnos olyan emberek dolgoznak emberekkel, akik ki nem álhatják az embereket. Szomorú. A segitőkészségről nem hallottak.
Még mondanám a magamét, de talán jobb ha leállok. Lényeg a lényeg, NAGYON felhúztak.
G azt mondta ide többet nem megyünk vissza.
De én azt mondom sajnos kénytelenek leszünk, mert ez van... az Ő szemükben csak egy újabb probléma vagyok, akivel foglalkozniuk kell.
Tudjátok, sajnálom ezeket az embereket. Nem látják, hogy kedvességgel, szeretettel hatalmas dolgokat lehet megváltoztatni. Egy kis szeretet mindent megváltoztatna!!!

1 megjegyzés:

lili írta...

sajnálom, ami történt, nagyon gáz a dolog. sajnos a magyar eü már csak ilyen és ilyen is marad.
hiába vagyok orvos, velem sem bánnak jobban, sőt, a nővérek még jobban utálnak, mint a "sima" beteget....:(((