"Maradjanak a szivedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz." 5 Mózes 6:6-7

szombat, június 28, 2008

Nevada

Csütörtök este érkeztünk meg Nevada-ba G szüleihez és itt leszünk július 7.-ig. A repülő út csak kb. 1,5 órás volt, úgyhogy ez a decemberi hazarepülés után meg sem kottyant. Noah teljesen odavolt a repülőktől, és szépen ült az ülésen az egész idő alatt. Persze azt meg kell jegyeznem, hogy ebben a kis hordozható dvd lejátszónak is nagy szerepe volt :-). Dehát egyszer az mondta nekem valaki, hogy a gyereknek "mindent szabad" a repülőn :-))

Már javában ágyban lett volna Noah helye aznap este mikor megérkeztünk, igy a tegnapi nap azért meglátszott rajta az a kihagyott pár óra. Ráadásul itt egy órával korábban vagyunk mint otthon, igy tegnap este már - itteni idő szerint - 6-kor ágyban volt! Most reggel 6 óra van és még mindig nem mozdult meg. Sőt még a hátsó nagy örlőfogai is jönnek, sorban pusztitja el a cumijait, mert annyira rághatnékja van, hogy ha nincs cumija akkor a kis ujjacskáját próbálja rágni. De ahhoz képest jókedélyű, és szemmel láthatóan jót tesz neki egy kis környezetváltozás. Persze nekem is :-)
Ami még szuper jó, hogy G szüleinek van egy jó kis medencéjük, igy tegnap délután már egy hatalmasat fürödtünk, Noah is nagyon élvezte, csak az nem tetszett neki, hogy nem tud csak úgy ide-oda menni a vizben.










Nincsenek megjegyzések: