A délelőtti bibliaóra után Angie-vel és a gyerekekkel elmentünk a Mekibe, ahol életem egyik legmegalázóbb helyzetébe keveredtünk :-) Noah akkora üvöltést és hisztit levágott, hogy ilyet még soha. Voltak már nagy hisztijei a boltban, nyilvános helyen, de ekkorát még nem produkált. Olyan pillanat volt, amikor az üvöltésétől nem hallottam a saját hangom és az anyukák kb olyan szemekkel néznek rád, hogy azt gondolják, te aztán tényleg nem sokat konyitasz a gyerekneveléshez. És ha nem én lennék az a személy, aki az életének ebben a szakaszában nem erre helyezné a legnagyobb hangsúlyt, akkor még meg is érteném ezeket a gondolatokat. De nem. Noah-ra nincs ráhagyva semmi, nincs elnézve egyetlen nyafogás vagy hiszti, odajön ha kérem, szót fogad de természetesen nem verjük ki belőle a csalafinta kisfiút. Ugyanolyan jókedéjű és pajkos mint a többi kétéves. Magyarul, foglalkozva van vele.
Azt irtam a cimben, hogy megalázó és alázatra inditó. Rettentő megalázó volt, de alázatra inditott, nem álltam le vele üvöltözni, de sajna a karjánál fogva kellett a kocsihoz húznom. Szó szerint. Totálisan úgy tünhettünk a kivülállóknak, hogy tényleg fogalmam sincs mit csinálok. És tudod mit. Tényleg fogalmam sincs. Istenre támaszkodom, hiszem, hogy Ő hivott el arra amit csinálok. Ahogy csinálom.
Nem fogom megbüntetni, már rég elmúlt, fogalma sem lenne, hogy miért kap büntetést. A kocsinál kapott két közepesnek mondható dádát a lábára. Mindig oda kapja, tudta, hogy valami olyat csinált amit nem szabadott volna. Tudta, hogy miért kapta. Majdnem sirtam hazafelé, de nem. Azt juttatta eszembe Isten, hogy én is ilyen vagyok. Ő meg kegyelmes. De azért nevelő. Megbocsátó, de nem ráhagyó. Nekem is ilyennek kell lennem az én gyerekemmel.
Úgyhogy mi a tanulság? Megy minden tovább, és nevelünk ezerrel. Nem hagyjuk rá a hisztit. Inkább próbáljuk megtanitani arra, hogy mi a helyes. Azért csináljuk - egyrészt -, hogy ne hisztis felnőtt legyen belőle. Leegyszerűsitve ezért, de nem, ennél sokkal többért.
Csak ezt az élményem mindenképp megakartam osztani amig frissek a gondolatok. Valószinűleg nem tűnik olyan nagy cuccnak másnak , de nekem ez ma egy elég nagy cucc volt :-)
Azt irtam a cimben, hogy megalázó és alázatra inditó. Rettentő megalázó volt, de alázatra inditott, nem álltam le vele üvöltözni, de sajna a karjánál fogva kellett a kocsihoz húznom. Szó szerint. Totálisan úgy tünhettünk a kivülállóknak, hogy tényleg fogalmam sincs mit csinálok. És tudod mit. Tényleg fogalmam sincs. Istenre támaszkodom, hiszem, hogy Ő hivott el arra amit csinálok. Ahogy csinálom.
Nem fogom megbüntetni, már rég elmúlt, fogalma sem lenne, hogy miért kap büntetést. A kocsinál kapott két közepesnek mondható dádát a lábára. Mindig oda kapja, tudta, hogy valami olyat csinált amit nem szabadott volna. Tudta, hogy miért kapta. Majdnem sirtam hazafelé, de nem. Azt juttatta eszembe Isten, hogy én is ilyen vagyok. Ő meg kegyelmes. De azért nevelő. Megbocsátó, de nem ráhagyó. Nekem is ilyennek kell lennem az én gyerekemmel.
Úgyhogy mi a tanulság? Megy minden tovább, és nevelünk ezerrel. Nem hagyjuk rá a hisztit. Inkább próbáljuk megtanitani arra, hogy mi a helyes. Azért csináljuk - egyrészt -, hogy ne hisztis felnőtt legyen belőle. Leegyszerűsitve ezért, de nem, ennél sokkal többért.
Csak ezt az élményem mindenképp megakartam osztani amig frissek a gondolatok. Valószinűleg nem tűnik olyan nagy cuccnak másnak , de nekem ez ma egy elég nagy cucc volt :-)
6 megjegyzés:
Tudom, hogy nagyon hülyén hangzik, de ez a bejegyzésed engem nagyon bátoritott. Abban erősitett meg, hogy igenis normális ez a viselkedés annak ellenére, hogy mindent megteszünk az ilyen helyzetek elkerüléséért/kineveléséért. Hogy nem csinálok én sem semmit rosszul, hanem csak tovább kell taposni a pedált (bocs a hülye példáért). Tudom, mennyire nem nézel el semmit Noah-nak, mármint, hogy nincs elkapatva és tessék, mégis itt a kétévesek hisztije. Nagyon köszi, hogy leirtad. pusszantalak, Ági
Próbáltátok már a reggeli közös hisztit? Olyan, mint az áhítat... :-) Szóval apa és anya összesúgnak az asztalnál, hogy kezdődhet a napi hiszti? Csak hogy már ne kelljen többet aznap. Leginkább a 2.5 évesünk tiltakozik, és tiszta bolondnak nézi szüleit akik pár másodpercig nyavalyognak az asztalnál. Aztán kacagásba fullad az egész.Amióta ezt bevezettük, nincs hiszti és nyavalygás, de komolyan! :-))
Szerintem is nagy cucc. És köszi, hogy leírtad! Főleg az "alázatra indító" résznek örülök. Elgondolkodtatott...
ágica: örülök, hogy bátoritott, bizonyos szempontból engem is...rádöbbentett egy-két dologra :-)
zági: szia zági, eddig még nem találkoztunk :-) üdv a blogomon!! Reggel olvastam a bejegyzésedet és jól elgondolkodtam rajta. Arra jutottam, hogy a mi nevelési módszerünkbe ez nem teljesen férne bele...ne érts félre, nem mondom, hogy hülyeség, és örülök hogyha nálatok igy bejött.
Úgy érzem, hogyha csinálnánk közös hisztit, az azt jelentené, hogy bizonyos körülmények között igenis megengedett a hiszti. Nem értek egyet vele. Inkább arra szeretném megtanitani, hogy semmilyen körülmények között nem megengedett, még nekünk sem. :-) Lehet, hogy rövid távon működne, de mi inkább a hosszú távra próbálunk "gyúrni", aminek most még nem sok látszata van. :-))
kamilla: örülök, hogy hozzád is szólt :-)
Szia Gabi!
Köszönöm ezeket az őszinte bejegyzéseket. Engem is bátorított! Persze nagyon sajnálom a hisztis élményt és "jobban örülnék", ha se te, se én soha nem küszködnénk semmivel, de akkor azt hiszem nem is növekednénk, igaz? :) Hajrá, hajrá az istenfélő nevelés rögös útján!!!
Melinda
Nálunk a hideg víz vált be. :o)
Le lehet önteni vele pohárból vagy megmosni az arcát a mosdóban. Utána már elég rákérdezni: Hozzam a pohár vizet?
És ettől még lelkiismeretfurdalása sem kell legyen az embernek, mert nem ütötte meg. Ráadásul tényleg megnyugszik attól, ha megmosod az arcát hideg vizzel és ez még csak nem is büntetés.
Nem szeretem megütni a fiamat, mert akkor azt látja, hogy ha valami nem tetszik, lehet verekedni és így is verekednek a bátyjával.
Megjegyzés küldése