néhány fotó

Unokatesók.


A mostani látogatásunkkor sajnos nem tudjuk használni a medencét :-(



Ritka pillanat, mindketten az asztalnál.


Garth bátyja Drew, Drew barátnője és a kisfiuk Emery, na meg Noah.


Nagyi.


Noah ajándékbontogatás közben.


Noah és Emery egész jól kijönnek. Persze azért vannak kritikus pillanatok :-))

megjöttünk

A 11 órából 13 lett, de azért sikerült ideérnünk. Az út első felén az utak nagyon rosszak voltak, úgyhogy csak lépésben tudtunk haladni. Noah szokatlanul jól viselte az ülést - bár kétszer megálltunk - azt gondoltam nehezebben fogja tűrni...de végül én voltam az aki már alig birtam :-)
Kicsit szokatlan, hogy "nyaralunk", az előbb éppen azon gondolkodtam, hogy mit is kellene csinálnom mert otthon ilyen pillanatok nem nagyon vannak. Délelőtt segitettem sütögetni, mostam, ilyesmik, de mostanra úgy tűnik leülhetek és élvezhetem kicsit a semmittevést. Holnap reggel a tradicióknak megfelelően ébredéskor nekiállunk enni :-) és ajándékokat bontogatni.

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!!

holnap

Terveink szerint holnap reggel 4 órakor útra kelünk és 11 órás autóút után remélhetőleg épségben megérkezünk G szüleihez Nevada-ba. A pakolással elég jól haladok, bár úgy érzem még sok apróságot kell összekészitenem. Ezuttal nem hegyek között völgyek között zakatolunk, hanem Salt Lake City-n keresztül megyünk az autópályán a nagy hóra való tekintettel. Ez azért izgalmas, mert a legközelebbi IKEA kb. félúton van Salt Lake-ben és az én ötletem az volt - hehe - hogy ott álljunk meg enni meg körbenézni egy kicsikét :-) Szerintem szuper ötlet. Nagyon szeretem az IKEA-t és sajnálom, hogy csak ilyen messzire van üzletük.
Noah szinte egész évben nem volt beteg de most az utazás előtt természetesen megbetegedett. Orrfolyás, kis nyűgösség, extra érzékenység a tünetei... :-)
Ennek ellenére azért mindannyian nagyon várjuk az utat, kicsit ránk fér majd egy kis változatosság és ráadásul anyósoméknál azért melegebb van mint itt nálunk mostanában.

pozitivan Gabi, pozitivan...

Meg kell, hogy mondjam, nem tudom ti hogy vagytok vele, de néha keresztbe áll a szemem, mikor Noah bizonyos játékokat szeretne játszani. Az ő kedvencei, az én "nemkedvenceim": bowling (kis nyuszi bowling figurái vannak, amiben az a legjobb, hogy én vagy G sorba álligatja fel őket neki, ő meg bowlingozik...), aztán gyurma, és vonatozás Thomas-sal és társaival ill. sin összerakása stb.
Ezek az örök slágerek , hogy úgy mondjam.
Arra akartam viszont kilyukadni ebből, hogy tegnap rájöttem, hogy gyurmázni nem is olyan rossz dolog mert gondoltam bekapcsolok egy bibliaórát a pesti gyüliből és közben azt hallgattuk. Most volt először, hogy Ő akarta előbb abbahagyni , hehe. Ezt csak úgy lekellett irnom mint sikerélményt és azt, hogy minden azon múlik, hogy honnan nézzük a dolgokat...
Egyébként nagyon élvezzük ezt a karácsonyi időszakot, mert rengeteg házon lámpácska hegyek vannak és ma pl mikor kimentünk sétálni, megvártuk mig besötétedik és a házikókban gyönyörködtünk. Annyira vicces viszont, mert sokszor az emberek ahogy mennek az autójukkal furán néznek ránk ilyen alkalmakkor, mint pl akkor mikor Noah még pici volt és kendőben sétáltam vele az utcán, hehe, aztán meg mikor 0 fokban a játszótéren csúszdázik az overálljában, vagy épp sétálni megyünk olyankor mikor az emberek nem szivesen dugják ki az orrukat, vagy pl amikor sötétben sétálunk és kivilágitott házikókat bámulunk...

...de mivel most éppen "próbáljuk meglátni a jó oldalát mindennek" terápiára fogott Isten :-), ezért hát nem lustálkodunk idebent hanem jól beöltözünk és sétára indulunk a hidegben...

képek

Gondoltam felteszek néhány fényképet amiket mostanában készitettem. A csütörtöki Hálaadásnapi vacsin készült rólam is kép, amit lecenzúráztam és úgy döntöttem , hogy nem publikus, mert úgy nézek ki mint az a pulyka amit megsütöttünk ... ami egyébként 22 kg körül volt...

helyzetek jelentése

Na hát akkor most, hogy elmúlt kerek egy hónap mióta utoljára irtam....ez tulajdonképpen olyan mint a kerek erdő...na de mégsem...ezért úgy döntöttem irok egy kis helyzetjelentést arról mi is történik itt a messzi semmi közepén :-)

Először is bocsánat minden hűséges és nem hűséges olvasómtól, akik esetleg reménykedve klikkeltek a blogomra...és nem találtak semmit csak egy kis fényképet a mütyürről újra és újra.

Fent nevezett mütyürke a héten lesz 14 hetes, ami már barátok közt is 3,5 hónap és ez talán akkor már ad egy kis mentséget arra a hatalmas pocakra amit eresztettem közben és ami arra a találgatásra is okot adhatna miszerint inkább 5 vagy 6 hónapos terhes lennék. De nem. Még csak a 4.-et tapossuk és máris olyan terhesnek érzem magam , hogy csak na. Nem rossz értelemben. A régi ruháim már mind dobozokban vannak és amikor azt mondom, hogy MIND, azt úgy is értem.
A tudat, hogy most vagyok annyi kg 14 hetesen mint amennyi voltam Noah-val 20 hetesen, egy kicsit megrémiszt. Ha kg-ban mondom azt az 54-et az nem is tűnik olyan soknak, de amikor megyek az orvoshoz és azt mondja, hogy jaj nagyon ügyes a kismama, CSAK 8 FONTOT hizott, akkor ránézek és sokkot kapok!! 8-at???
A jó hir viszont, hogy kezdenek eltűnni azok a rettentő erős kivánásaim és már megelégszem a "rendes" kajával és nem rohanok a konyhába piskótát sütni meg ilyenek...hehe.

Most hirtelen ennyire futotta, persze van még millió gondolat amit megosztanék, de inkább megtartom őket a következő bejegyzésre mivel itt az idő, hogy Noah megkezdje a napját :-))

az első fénykép

Ime a kismanó fejlődésben 9 hetesen. Ti mire tippeltek??

Megtörtént az első látogatás az orvosnál, Noah és daddy is élőben láthatták a kismanót a képernyőn :-) Mindenki rettentő kedves volt, a doktorbácsim is valami tündére fickónak tűnik igy első találkozásra.
Amúgy vegetálunk, nagyon rosszul vagyok minden nap, általában egész nap. Néha vannak jobb pillanataim, olyankor próbálok egy kicsit otthont varázsolni a házunkból, de aztán a végére megint jön a rosszullét. Noah délutáni alvását általában úgy várom mint a gyerekek a karácsonyt, mert ilyenkor én is letudok dőlni egy picit.
Az állandó hányinger, émelygés, fejfájás a társaim mostanában, de remélhetőleg hamarosan búcsút mondhatunk nekik mert nem éppen szivesen látott vendégeink. Bár ha belegondolok, hogy mégcsak 9 hetes a kistesó....akkor még van egy pár hetem a "vendégeimmel".
Azt még hozzá kell tennem, hogy nagyon furcsa épp mondtam G-nek, hogy képzelje már el, mint ahogy egyik napról a másikra megundorodtam a kávétól, szinte alig tudok ránézni a számitógépemre. Tudom nagyon vicces, de valahogy hányingerem lesz tőle :-))

néhány gondolat

Be kell vallanom, a nem irásomnak az oka mostanában a rosszullétek mellett a világban fennálló dolgok is kiveszik a részüket. Kavarognak a gondolataim és sokszor azt sem tudom mit kellene csinálni. G már hosszú hónapok óta mindig azzal jött, hogy szeretne nagy mennyiségben kaját alapvető dolgokat venni, hogyha valami történne. Én meg mindig - na jó szinte mindig - lehurrogtam, hogy ugyan maradjon már, mi történhetne stb. Valamelyik este volt egy nagy beszélgetésünk ugyanerről a témáról és mondtam neki, hogy mostmár aztán nem akarok erről beszélni, mert teljes félelemben élek már, mint aki nem tudja mit várjon , hogy melyik oldalról csap a ház falába a villám. Isten már másnap két emberen keresztül is szólt hozzám, és bizony megfeddett. A hireket nem is olvastam már régóta mert talán nem akartam tudomást venni arról, hogy nem megy minden simán mostanában a nagyvilágban. Aztán rájöttem, hogy választhatom a homokba dugom a fejem stratégiát, vagy felkészült lehetek bizonyos szinten. Elkezdtem olvasni és kutakodni.
Nagyon jó példát olvastam a tiz szűzről akik közül öten felkészülten vártak, öten pedig nem. Én az első ötbe szeretnék tartozni. Azt választottuk, hogy inkább felkészülünk a legrosszabbra számitva, és majd örülünk, hogy nem a legrosszabb történt. Ha viszont a legrosszabb történik, bölcsen szeretnénk elébe állni.
Lehet, hogy sokan hülyeségnek tartjátok ezt, és talán nem is vagytok tisztába azzal, hogy bizony történhetnek rossz dolgok és átmehetünk nagyon nehéz időszakon akkor is, hogyha keresztények vagyunk.
Tartsuk életben azt a lángot a lámpásainkban!!

az első és remélem az utolsó

Bocs, ha uncsi a téma, de most valahogy ez a rosszulétesdi köt le nagyon...na vajon miért?
Bár abbahagytam azt a bizonyos vitamint, és pár napig jobban is voltam, most valahogy mégis rámtört az egész nap ott lappangó, néha-néha hullámokban rámtörő rosszullét. Igazából abból a szempontból nem sajnálom, hogy úgy gondolom ez akár azt is jelentheti, hogy minden rendben van a kis embrióval.
Na de, tegnap voltam eddig a legrosszabbul. Dél körül. Aztán délután nagyon megkivántam egy bizonyos ételt és elmentünk este és ettem belőle, és estére megtörtént az első eset. Bizony úgy ahogy volt kijött. Bocs, de ez a véres valóság :-)
Noah-val is volt egy ilyenem. Emlékszem még Vajtán voltunk és valamelyik este bolognai volt és jól beettem és hát na estére kijött belőlem. Azóta most néhány hónapja volt az első eset, hogy képes voltam megenni a bolognait. Most per pillanat mondjuk rá sem birok gondolni. Brrrr.

Na de, ennek ellenére, ma elég jól vagyok, semmi komoly hányinger. Még. De azért most ledőlök egy kicsit mig Noah alszik.

vitaminos

Az történt, hogy néhány napja elkezdtem szedni a babavárós vitamint, amitől ha azt mondanám, hogy rettentő rosszul lettem, akkor még enyhén fogalmaznék. Szóval tényleg rettentő rosszul voltam, egész nap csak émelyegtem, fejem fájt stb., úgyhogy jól utánaolvastam a tüneteknek és azt találtam, hogy sok terhes anyuka rosszul volt ezektől a vitaminoktól. Gondoltam biztosra megyek, úgyhogy tegnap nem vettem be, mára egy enyhe reggeli émelygésen kivül semmi rosszullétem nem volt. Na most akkor azt a következtetést vontam le, hogy inkább szedek béres cseppet, meg valami gyerek vitamint és azt gondolom, hogy ez untig elég lesz. Angie barátnőm még mondta, hogy próbáljam ki ami neki maradt a legutóbbi terhességéből, igy még annak adok egy csekélyke esélyt, de hogyha nem jön be, én komolyan mondom, hogy irgum-burgum és nem szedek ilyen bogyókat.
Amúgy azt is megfigyeltem, mit megfigyeltem, hiszen el sem kerülhetné a figyelmemet, vagyis tudomásul vettem, hogy délutánra akkorára nő a pocakom mintha legalább a hatodik hónapot taposnám. Először arra gondoltam, hogy ez milyen ciki, de aztán mostmár inkább büszke vagyok rá...és próbálom elkerülni a kérdéseket arra vonatkozóan, hogy mennyi idős terhes vagyok, mert ha megmondanám, valószinűleg szivinfarktust kapnának az emberek :-)
Na persze ennek is jól utánaolvastam , hehe, és az derült ki, hogy bizony a második és harmadik stb. terhességeknél gyorsabban nő a poci...hehe, izgi!!

Az újdonsült családtag

Már nem birtam várni a hirrel, muszáj megosztanom...Új családtaggal gyarapodik a Summey család.

A helyzet az, hogy fogalmam sincs, hogy pontosan mennyi idős a kispicur, mert igazából csak egy hete derült ki, hogy terhes vagyok, de az előző hónapban is voltak már jelek amiből arra következtettem, hogy esetleg terhes lennék...de aztán a hónapnak abban a bizonyos szakában minden jel arra mutatott, hogy nem...én ennek ellenére még azt gondolom, hogy esetleg igen. Na de a pontos dátumok majd egy hónap múlva kiderülnek, amikor is meglátogatom a doktorbácsit.
Addig is, örüljetek velünk!!

Rosszulléteim még nincsenek, bár esténként egy kicsit émelygek, de semmi különös. Általában ugyanis akkor kezdődnek a reggeli rosszulléteim, amikor a dokibácsi is rámondja az áment a terhességemre...ez pedig csak egy hónap múlva lesz...úgyhogy lehet, hogy addigra túl is leszek a rosszulétes időszakon :-) Hehe.

tudom, tudom már régen irtam

De mostmár itt vagyok újra és próbálok rendszeresen jelentkezni.
Anyuék itt voltak két hétig, és meg kell mondjam, nagyon jól sikerült az ittlétük. Sajnos néhány dolog kimaradt a programból amit szerettem volna csinálni velük, ugyanis szinte mindannyian kaptunk valami jó kis hányásos-hasmenéses virust, úgyhogy jó pár nap kiesett...De ennek ellenére azt mondhatom, hogy minden szuper volt. Noah imádta, hogy itt volt a papa és a mama és természetesen azóta is róluk beszél.

Még csak tegnap reggel mentek el anyuék, de már nagyjából visszarázódtunk a kis megszokott napirendünkbe. Ma már bibliaórán is voltunk, holnaptól pedig heti két délelőttöt vigyázni fogok egy barátnőm 18 hónapos kislányára.
Ebben az iskolaévben pedig ismét eljárok a MOPS találkozókra ami kéthetente van a gyüliben. Ráadásul ebben az évben felkértek, hogy vezessem az egyik csoportot. Izgi.

Most hirtelen ennyi, majd jövök gyakrabban a beszámolókkal!!!

látogatók

A mentségem a nem blogolásra a következő: anyukámék ma érkeznek és rettentően boldog vagyok miatta...de még mielőtt ideérkeznének ki kellett az irodánkat TELJESEN üriteni...úgyhogy a többit gondolom eltudjátok képzelni :-)
Már a repcsin csücsülnek és ma délután 4-kor érkeznek!!

Nem igérem, hogy rendszeresen fogok irni amig itt lesznek...de még az is lehet, hogy igen...talán igy a nagyszülőkkel egy kicsit több időm lesz...:-) ki tudja??

válasz

A "nagy esemény" után úgy döntöttem , hogy megosztom a tapasztalataim egy nagyon kedves anyukával, akit mentoromnak is nevezhetek és rengeteg bátoritást kapok tőle és persze sokat is tanulok a családjától. Szavakba sem tudom önteni mit jelent egy ilyen család életét látni és látni megélni azokat a dolgokat amikről beszél. Lori egyébként az az anyuka, akinek az órájájára járok havonta egyszer, amit Keeper's of the Home-nak hivnak. Lorinak és a férjének 8 gyerekük van, ebből 6-ot örökbefogadtak.
Bocsánat az angol bejegyzésért, de most nagyon nincs időm leforditani...ha mégsem beszélsz angolul, és hagysz egy bejegyzést az email cimeddel...na akkor talán esetleg veszem a fáradságot és leforditom és elküldöm neked. :-)

Ime az email:

Hello sweet Gabi,

Yes, most definately my children have done something like this! :-) ALL children are foolish and sinful! And even children who are being faithfully trained will have moments like these. We just need to do what we need to do in the moment (like you did by leaving and getting to the car and home) and then realize that we need to just do the NEXT right thing, and keep training and teaching and being faithful to do what we need to do.

If my children acted out like that and screamed like that. I would have done what you did and went to the car and left. When we got home, I would have calmly, given them a spanking. We start at 3 spanks. BUT I would need to be calm so it wasn't retribution or getting back at him....but done in love with calm firmness.

Also, when things like this happen we need to go down our mental checklist of the practical:

1. Am I staying out too long and not being home in time for naptime? If so, I need to be more faithful to plan things differently so I can be home for naps and lunch etc.

2. Am I not being faithful to be home enough? If I am not home, I cannot train properly.

3. Am I home too much, and alone and not giving my child a chance to practice what he's learning by being around other children and families or out in public. (most moms don't have this problem. Most are gone from home way too much, but occasionally I meet a mom who almost never leaves her home and that is not good either. We need balance.)

4. Am I not being faithful to train each time they need it. Am I reverting to giving "chances" and not requiring FIRST time obedience at home all day long, every day?

5. Am I being faithful to train my child to hear "no" and to obey cheerfully?

6. Am I training them to be cheerful when we need to stop one thing and move on to another at home?

7. Am I making sure that nap times, bed times, and eating times are on time and being faithful to make sure not to push my child too far off schedule?

8. Am I having fun with my child? Am I smiling at him? Hugging him? Delighting in him? Playing with him? Laughing with him? Getting down on the floor and cuddling and tickling etc. with him?

Please don't feel badly. Truly we have ALL had experiences like this! Do not be discouraged! Realize that Noah is sinful and foolish. He is like every other child. He needs you and your husband to do what the Lord would have you to as parents....to first and foremost PRAY. That was awesome that you came home and spent time with the Lord! His word does encourage us to endure and to persevere in well doing...to not give up or quit! Satan wants us to quit and grow weary. But we can't! We can't quit....it only gets worse. Satan wants us to be discouraged and think that it will never change or that what we're doing that is right and good will not make a difference....he's a LIAR! Don't listen to his lies. Think on what is TRUE. Phil. 4:8

Gabi, I'm soooo proud of you! You are in the Word, you are seeking to be the mom and wife that the Lord would have you to be! Stay the course. All children do these things, but when they happen it reminds us that we need to pray more, and maybe we need to be more faithful to get home sooner so they can have their naptime. We may need to be faithful to make sure they are obeying the FIRST time they are called or instructed to do something. It just reminds us to be steadfast and to keep going in what we know is right, good and biblical.

Make sure you're getting rest at rest time, and that you're in the Word in the morning and that you're getting into bed at night so you're more rested for the day ahead. Pray and keeping being faithful! You're doing a great job! I mean that. Nayibe has shared with me how much she enjoys her time with you and Noah and how well you're doing. Hang in there! Don't let one time or one day spoil all the good you're doing in Christ! God will be faithful as you continue to look to him!

I love you!

Lori

megalázó és alázatra inditó

A délelőtti bibliaóra után Angie-vel és a gyerekekkel elmentünk a Mekibe, ahol életem egyik legmegalázóbb helyzetébe keveredtünk :-) Noah akkora üvöltést és hisztit levágott, hogy ilyet még soha. Voltak már nagy hisztijei a boltban, nyilvános helyen, de ekkorát még nem produkált. Olyan pillanat volt, amikor az üvöltésétől nem hallottam a saját hangom és az anyukák kb olyan szemekkel néznek rád, hogy azt gondolják, te aztán tényleg nem sokat konyitasz a gyerekneveléshez. És ha nem én lennék az a személy, aki az életének ebben a szakaszában nem erre helyezné a legnagyobb hangsúlyt, akkor még meg is érteném ezeket a gondolatokat. De nem. Noah-ra nincs ráhagyva semmi, nincs elnézve egyetlen nyafogás vagy hiszti, odajön ha kérem, szót fogad de természetesen nem verjük ki belőle a csalafinta kisfiút. Ugyanolyan jókedéjű és pajkos mint a többi kétéves. Magyarul, foglalkozva van vele.
Azt irtam a cimben, hogy megalázó és alázatra inditó. Rettentő megalázó volt, de alázatra inditott, nem álltam le vele üvöltözni, de sajna a karjánál fogva kellett a kocsihoz húznom. Szó szerint. Totálisan úgy tünhettünk a kivülállóknak, hogy tényleg fogalmam sincs mit csinálok. És tudod mit. Tényleg fogalmam sincs. Istenre támaszkodom, hiszem, hogy Ő hivott el arra amit csinálok. Ahogy csinálom.
Nem fogom megbüntetni, már rég elmúlt, fogalma sem lenne, hogy miért kap büntetést. A kocsinál kapott két közepesnek mondható dádát a lábára. Mindig oda kapja, tudta, hogy valami olyat csinált amit nem szabadott volna. Tudta, hogy miért kapta. Majdnem sirtam hazafelé, de nem. Azt juttatta eszembe Isten, hogy én is ilyen vagyok. Ő meg kegyelmes. De azért nevelő. Megbocsátó, de nem ráhagyó. Nekem is ilyennek kell lennem az én gyerekemmel.
Úgyhogy mi a tanulság? Megy minden tovább, és nevelünk ezerrel. Nem hagyjuk rá a hisztit. Inkább próbáljuk megtanitani arra, hogy mi a helyes. Azért csináljuk - egyrészt -, hogy ne hisztis felnőtt legyen belőle. Leegyszerűsitve ezért, de nem, ennél sokkal többért.

Csak ezt az élményem mindenképp megakartam osztani amig frissek a gondolatok. Valószinűleg nem tűnik olyan nagy cuccnak másnak , de nekem ez ma egy elég nagy cucc volt :-)

akkor én is

Azt hiszem itt az idő, hogy akkor én is irjak azokról a témákról amikről Kamilla és Liv is irogatott mostanában. Megmondom őszintén annyi gondolat kavarog a fejemben ezekkel a témákkal kapcsolatban, hogy nem is tudom hol kezdjem. Az okok - legalábbis az a néhány ami most hirtelen eszembe jut - amiért szinte soha nem irok ezekről a következők:

• nem akarom, hogy az emberek belém lássanak és az én gondolataimat rágcsálják...ha belém kötnének, úgy érzem nem lenne erőm megvédeni az álláspontomat. Ez talán azt is jelentheti, hogy az álláspontom nem állja meg a helyét. Gondolhatnánk. De ez nem igaz, hehe. Megállja a helyét, mert nem én találtam ki. Ez viszont azért is elég furcsa és buta oknak tűnik - most, hogy igy elgondolkodom - mert alapjában véve elég ügyesen megtudom magam védeni és na hát hogy is mondjam...nem kell engem félteni...és tessék valahogy itt van ez az ok...brrrrrrr.
• a második ok az elsőből következik. Úgy érzem RENGETEGET kell tanulnom és hát hogyan is bátorithatnék én valakit mikor még én is az elején vagyok mindennek.

Na most akkor már nem sorakoztatom az okokat, inkább belevágok.
Mikor Kamilla blogjára rátaláltam, úgy éreztem táncot jár a lelkem. Elég viccesen hangzik, de igy van. Nem tudom jobb szóval leirni. Úgy éreztem, hogy Kamilla azokat a gondolatokat irja le amiket én sosem mernék, pedig itt vannak, bennem vannak, az életem, a mindennapjaim részei. Majdhogynem ki is rakhatnám a blogom oldalára : "a másik blogom" és odatehetném Kamilla linkjét. Na ennyire :-) Tisztelem Kamilla bátorságát és határozottságát ahogy Istenről ir és arról, miken mennek keresztül, hogyan tanulnak, mik a céljaik stb.
Ugyanakkor úgy érzem, hogy nincs jogom kivesézni a témát mert nekem nincs három vagy négy vagy nyolc gyerekem. Nekem egyenlőre egy gyerekem van. Viszont ahogy ezekről gondolkodtam sok dologra rájöttem. Amikről a lányok irnak az ő blogjukon nekem úgy érzem Isten már az első gyereknél próbálja megtanitani, megmutatni, megélni. És ezért nagyon hálás vagyok.
Hogy miért vagyok még hálás? Hálás vagyok Istennek azért, hogy elhozott idáig. Hogy itt élhetünk ahol élünk. Tudom, hogyha otthon maradunk, talán sosem láttam volna meg ezeket a dolgokat. Most, hogy már majdnem két éve itt vagyunk jövök rá, hogy HALVÁNY LILA FOGALMAM sem volt mielőtt Noah megszületett, hogy milyen elvek alapján szeretném nevelni a gyerekeimet, hogy mit is jelent egy gyerek, hogy mi az én részem ebben, hogy miért jó, hogyha otthon maradhatok vele/ük..., hogy miért én leszek/vagyok az, akit Isten megfog változtatni ezen keresztül, hogy nehéz lesz (még egy gyerekkel is), és a másik része, hogy miért fogom szeretni, hogy miért leszek hálás, hogy mennyire megfog változni a képem Istenről, családokról, gyereknevelésről, magamról...
Hálás vagyok azért is, hogy olyan családokkal találkozhatok akik épithetnek ebben a kalandban, akik bátorithatnak, akiknél eredményt látok, akik nem a levegőbe beszélnek, akik megélik azt amit mondanak és amiben hisznek. Ezért is hatalmas öröm nekem az amikor olyan embereket hoz Isten az utamba mint Kamilla vagy Liv. Akik ráadásul nem itt a nagy "gyerekcentrikus" Amerikában élnek, hanem otthon ahol az emberek hülyének nézik a másikat, hogyha otthon szeretne maradni a gyerekeivel, vagy esetleg a kettő mellé még bevállal még egyet, vagy még kettőt, esetleg többet.
Nagyon hálás vagyok azért, hogy - fájdalmas, de - tudom, hogy én vagyok az elsősorban akinek meg halnia minden nap azért, hogy a gyereke(i)mnek megfelelő életet biztositsak. És itt totál NEM pénzre és iskolára gondolok. Lelki dolgokról beszélek, karakterről, tiszteletről, elfogadásról.
Ha tudnátok mekkora halál volt nekem az elején az, hogy otthon KELLETT maradnom Noah-val. Igen, én is belehaltam minden nap. Akkor, abba. A szülés utáni depresszióm kb. egy évig tartott. Persze az sem segitett, hogy Noah 5,5 hónapos korában költöztünk messzi földre, új környezetbe stb. Ma már tudom, hogy a szülés utáni depresszió hormonális dolog, de bizton állithatom, hogy nálam nagy részét az is kivette, hogy ez a kis jövevény felboritotta az életem. Belehaltam. Imádtam a kismanóm, de nem akartam. A régi életem akartam, az "akkor ülök le emailt irni, amikor én akarok" életem, az "akkor akarok enni, vagy zuhanyozni amikor én akarok". Milyen élet az? ÉN, AKAROK. Nem mondom, hogy ez totálisan megváltozott, de tudom, hogy változik és Isten dolgozik rajtam. És Isten nagyon jól tudta ezt, tudta, hogy egy gyerek mennyire felfogja boritani az én kis világomat. És azt is tudja, hogy mikor akar megmunkálni majd egy másodikkal is :-)))
Hogy mit akarok irni ezzel? Igazából csak eszmét futtatok. Hálás vagyok. Harcolok, megyek előre, nincs más választásom. Vannak iszonyú nehéz napok, vannak gyönyörűek.
Ha szavakba tudnám önteni azokat a gondolatokat amik Istenről, gyereknevelésről, házasságról foglalkoztatnak, megtenném. Addig pedig csak morzsálgatok itt, úgyhogy bocsánat, ha kicsit értelmetlen a bejegyzésem :-)
Kirakhatnám a T betűt a hátamra és úgy járkálhatnék. Tanuló vagyok, minden nap tanulok valamit, de gyorsan szeretnék tanulni, hogy ne rontsak el semmit. Persze rontok :-)) Hatalmas felelősségnek tartom már azt is, hogy Isten ezt az egy gyereket ránk bizta. Ki vagyok én, hogy gyereket tudjak nevelni? Hogy olyan felnőttet neveljek belőle akiben Isten gyönyörködik, aki Istenben gyönyörködik. Akinek szolgáló szive van, akit nem az önzőség vezérel, mert nem ezt látta otthon, akinek az a szó, hogy Jézus jelenti a MINDENT.
És akkor itt jön a képbe az a dolog, hogy nem lesz magától olyan. Nem gondolkodtatok még el azon, hogyha láttok egy kétévest, mennyire természetesen jön belőle az önzőség, a minden az enyém, add ide, hozd ide stb. Milyen érdekes, hogy ezek a dolgok, a rossz, mind bennünk vannak. A jóra való törekedést, a helyes dolgokat meg kell tanulnunk. Ki tanitsa meg a gyerekeimnek ha nem én - és persze az apukája -, hogyan bizhatnám ezt a feladatot bárki másra?? (Itt azért megjegyezném, hogy nem itélek el senkit sem aki nincs otthon a gyerekeivel, és bölcsibe adja őket. Ezt csak úgy zárójelben.)

Közben reggel lett, meg dél, meg takaritás, meg ebéd készités....sajna kizökkentem a gondolatmenetből, de azt hiszem most ez igy egyenlőre amúgy is elég :-)

vevőbarát társadalom

Egyik reggel mikor Noah-val reggeliztünk, azt vettem észre, hogy a placemat-je alatt (na most ha valaki megverne sem jutna eszembe, hogy ezt hogyan hivják hazafelé...) dudorodik valami. Felhajtottam és ezt láttam:

Megmondom őszintén egyből pánikba estem, hogy most akkor mi lesz a nem éppen olcsó asztalunkkal amit ráadásul még eléggé szeretünk is. Mondtam egyből G-nek, hogy mi lenne hogyha felhivná az üzletet ahol vettük, hogy mit szólnak. Na és akkor oda akarok kilyukadni, hogy a majdhogynem 2 (!!!!) éves asztalunkat SZÓ NÉLKÜL kicserélték és kaptunk egy újat. Ezt nevezem én vevőbarát társadalomnak!!!

egy másik blog

Meg akartam emliteni - a kedves blogiró engedélyével természetesen :-) - , hogy nemrégiben felfedeztem egy blogot - katt a blog szóra - amit azóta rendszeresen olvasok. Az ok amiért ezt egyáltalán megemlitem, mert a témák amiről olvasok, mondhatom, hogy 100%-ban megegyeznek az én véleményemmel, elképzelésemmel. A másik ok amiért ezt megemlitem, mert a blog irója magyar és ha már az "emliteni" szót akarnám még egyszer megemliteni, akkor azt is megemliteném, hogy nagyon örültem, hogy egy olyan magyar, otthon élő anyukát találtam akivel ennyire megegyezik a gondolkodásunk. Ir otthonoktatásról, Istenről, gyereknevelésről, mindenféle praktikákról.

Na szóval, ez volt a reklám helye...:-)) ti is menjetek és szimatoljatok körbe arrafelé hogyha van kedvetek :-))

bargello

Varrós pályafutásom első bargello -ja.

Igy kezdődik a munka...Megcsináltam a csikokat. Azután összevarrtam őket. Felcsikoztam a csikokat... Egymás mellé illesztettem őket mert látni szerettem volna, hogy mi lesz belőle...


És láss csodát... :-))
Valamilyen oknál fogva ezt a képet nem egyenesen töltötte fel a blogger...akármit is csináltam mindig ilyen lett...vagy lehet, hogy csak én vagyok ilyen béna???

Na de a munkának még közel sincs vége. Ezután ugyanis még felfogok varrni egy zöld csikot a négy szélére, úgy ahogy a barnát is feltettem, de a zöld kb . háromszor olyan széles lesz. Ezután felteszem a hátulját és teszek közé olyan izékét amit fogalmam sincs , hogy hivnak, valami bélés féleség...nnna. Azután jön a nagy meló. Megfogom próbálni saját kezüleg összevarni, a terv az, hogy a hullámok mentén varrok majd a kockák közepébe...de még azon is gondolkodom, hogy kézileg készitsem, ami jóval nagyobb munka, de még nincs meg az a speckó talp a gépemre amivel a másikat megtudom csinálni. Még nem tudom.

félkész kert és lakóközösség móka

Ahogy megigértem feltettem két képet a félkész állapotban lévő kertről...amiről még mindig negyvenmillió elképzelésünk van, hogy hogyan lehetne megcsinálni...és a helyzet tegnap esti állása szerint..avagy...héj G, gondolkodtál a kerten, hogy mit csináljunk vele??? .... a válasz az volt, hogy nem...hát akkor még alszunk rá egyet :-)) (De azért hasonlitsátok össze a tegnapi meg a mai képeket, mert egyértelműen látszik a változás...:-)

Tegnap délután még az a jeles esemény is történt, hogy a lakőközösségnek volt egy kis party-ja, ahol volt "ingyen" hot-dog, meg jégkrém, meg felfújós-ugrálós a gyerekeknek, meg arcfestés, meg tűzoltók és rendőrbácsik...

Noah imádja ezt az ugrálós cuccot...

Megnéztük a nénó autót is, mert azt is szereti mókus miska...


Ezt a tűzoltóautón találtuk..hát nem édes?


Ez pedig az esti fürdés alkalmával készült...ami mindig szupernagy móka.

Itt vagyok ragyogok

Egész hétvégén "kertben dolgozóst" játszottunk. Ez azt jelenti, hogy próbáljuk - még mindig - helyre pofozni az udvart. Hihetetlen mennyi kis és nagy zug van amit rendbe kell tenni, mert nagyon úgy néz ki, hogy azok a fránya gazak nem mennek maguktól sehová. A helyzet az, hogy már egyszer elkezdtük babrálni ezt a fönti helyet, aztán annyiba maradt a dolog. Fönti alatt azt értem, hogy az udvarnak van egy része ahová kis lépcsőn kell felmenni és egy jó egy méterrel magasabban fekszik az a rész. Ráadásul ott kezdődött a baj, hogy az előttünk itt lakó egyedülálló idősebb néni egyáltalán nem mondható, hogy szépen karban tartotta a területet...amit egyébként mostmár teljesen felfogtam, hogy miért nem...azért mert hatalmas és sok kis rejtett bokor meg virág van amivel minddel foglalkozni kell. Persze ez nekünk azért mókásabb mint a néninek volt, mert mi Noah-val eltudunk szöszmötölni kint, de a néninek ez sok volt. Szóval azon a fönti helyen olyan pici fadarabkák voltak letéve, plusz jónéhány bokor meg virág és hát valami iszonyúan nézett ki a hely. Amikor anno nekiálltunk, hogy majd megcsináljuk, akkor felszedtük már az összes nejlont és a fadarabkákat, aztán - már nem is emlékszem pontosan - valaminek hiányában (ötlet, pénz ??) annyiban maradt a dolog.

Aztán mivel nem foglalkoztunk vele, hát ez lett belőle (képek móka és tanulság gyanánt lettek felpakolva avagy, igy néz ki egy házi dzsungel):

Tarzan a dzsungelben , hehe :-)


Namostakkorkérepszépen, hol is van a mi van??


Gazfickók...


Hopp, egy kis gazfickó a kiirtott dzsungel közepén ( az a téli kesztyű azért van a kezén, mert a daddy-nek meg a maminak is volt kesztyű a kezén és igy természetesen neki is kellett egy :-))


Imádnivaló ahogy a kis lapátjával segit.

Na szóval, ez volt a dzsungel. Odáig jutottunk, hogy minden le lett kaszabolva és most próbáljuk kitalálni, hogy elégessük-e ezeket a szép példányokat egy nagy kupacba, vagy ne. A vagy ne azért játszik be, mert engedélyt kell kérni és kb. 20 dolcsit kell fizetni azért, hogy a saját udvaromban tüzet rakjak. Szépen vagyunk mi??
A dzsungel rendberakása arra inditott, hogy elkezdjek foglalkozni az udvar többi részével, ami elég jó móka. Ma délután is kint voltunk miki mókussal a kertben és amig ő a kismedencében felváltva pisilt és lubickolt, addig én egy jó nagy területet kiirtottam. hehe. Ha megnézed a fenti képet megint, pontosan a másodikat akkor látható, hogy a fal mellett a bal oldalon van egy virágágyikó, jobban mondva hidd el, hogy ott van, mert sok ugyan nem látszik belőle. Irtottam, téptem és szaggattam, vágtam és metszettem (ezt jól irtam?). Holnap lefényképezem és majd ámulhattok, hogy hová lett a sok zöldlevelű :-)

A végére az történt, hogy manó mihálynak láza lett, ami bizony nagy esemény, mert már jóóó pár hónapja nem járt errefelé betegség. Még nem igazán tudom, hogy mi van a dolog háta mögött, de szerintem valami nátha, mert már lefekvés előtt bőszen mondogatta, hogy nóz, nóz, hehehe, szépen magyarosan meg is irtam.

Lassan szinte már

úgy jövök minden nap a saját blogomra, hogy abban reménykedem...hátha irt valaki egy új bejegyzést helyettem. Aztán rájövök, hogy rajtam kivül senki nem fog irni :-)
Nem azért nem irok, mert igazából nincs mit...hanem valahogy úgy érzem, hogy annyi mindent próbálok bepaszirozni egy napba..., hogy ez valahogy mindig lemarad.
Viszont most itt vagyok, úgyhogy megpróbálok irni valami érdekeset :-)
Nálunk minden rendben, rohannak a napok, vagy legalábbis úgy tűnik...ráadásul már megint péntek van...Egyébként is a péntek a kedvencem. Itt a hétvége, főzök valami finomat, elmegyünk gyülibe és G is általában itthon van. Most szombatra persze épp azt tervezi, hogy motorra pattan és veszi a sátorfáját --- szó szerint. Mindig tervezi, hogy elmegy majd, de aztán valahogy mindig itthon ragad, mert jó apuka lévén, minden szabad percében inkább Noah-val van. De aztán mondtam neki, hogy csak nyugodtan menjen, mert pont ezért érzi úgy, hogy semmire sincs ideje. Pici manó Noah-nak is sajnos majd meg kell tanulnia, hogy nem minden körülötte forog, igaz? :-))
Szóval úgy tűnik szombat éjjel egyedül leszünk. Persze nincs semmi kifogásom ellene, szeretném ha G jól érezné magát, hiszen szegényke annyit dolgozik...ráfér egy kis pihenés.

Amúgy Noah meg valahogy teljesen nekiállt felnőni...egy hete nincs cumi és eléggé elkezdett érdeklődni a WC-be való pisilés iránt is...megmondom őszintén kicsit még húzom a dolgot, mert tudom ez egy nagy falat lesz...várok még egy pár napot, hogy megmarad-e az érdeklődés, aztán hajrá. Majd elmesélem hogy haladunk.
A cumis történet meg úgy végződött, hogy már jó pár cumit összerágott és ki kellett őket dobni. Aztán próbáltam a tudomására hozni, hogyha ezt igy folytatjuk, akkor azok a cumik végérvényesen elfognak menni pá-pá. Múlt hét pénteken pedig mindenféle bejelentés nélkül fogta magát és kivitte a kukába a cumiját...én meg mentem utána és próbáltam kérdőre vonni, hogy most akkor tényleg érti-e a következményeket :-)
Azóta nincs cumi.
Ráadásul teljes döbbenetben vagyok, mert annyira ragaszkodott mindig a cumijához, hogy ahhoz képest nem is kérdezi meg olyan sokszor, hogy cumi...cumi...cumi...
Ez könnyű volt :-) Majd meglátjuk, hogy megy a WC-s dolog :-))

Majdnem azt is elfelejtettem megemliteni, hogy szeptemberben jönnek édesanyucikámék...és nagyon örülünk, már nagyon várjuk őket!!!

szombat este Vegas-ban

Most, hogy már hazaértünk, gondoltam még egy kicsit megosztok veletek a nyaralásunkból. Szombat este Mike és Ági és kis csapatuk meglátogatott bennünket Kaliforniából. Ez azért is volt nagyon szupi, mert bár tervezték, hogy eljönnek amig Vegas-ban vagyunk, végül úgy volt, hogy mégsem tudják összehozni...szombat délután mégis úgy döntöttek, hogy kocsiba ülnek és autóznak jó pár órácskát :-) Ági nővére Kata, apuja és apuja felesége és persze a ház ura, Mike kisérték el az én kedves barátnőmet...akinek már szépen kerekedik a pocikája :-) Nekem nagyon felüditő volt látni őket, kicsit szomorkodtam is, hogy miért nem lakhatunk közelebb egymáshoz stb.... de ezt leszámitva szerintem nagyon jól sikerült a látogatás. Szombat este miután Noah és Szofika már az igazak álmát aludták, mindannyian bementünk Vegas-ba, hogy közelebbről is megnézzük micsoda nagy "élet" folyik ott esténként a hires kaszinókba. Hát hadd ne mondjam, hogy döbbenetes volt látni a hires "bűn városát" - ahogy hivják Las Vegas-t - éjjel egyenesben. Ugyanakkor gyönyörű volt a kivilágitott város, a nyüzsi, és nem utolsósorban az, hogy a barátainkkal voltunk ott. Másnap elautóztunk a közelben lévő Hoover Dam-hez. Részt vettünk egy olyan kis tour-ban, és sok mindent megtudtunk erről a gátról. Nagyon érdekes volt, és a két kis manó is hősiesen helyt állt :-) Egyszóval, Ági, nagyon örültünk, hogy eljöttetek!!!!

A fényképek - totálisan nem sorrendben :

Hoover Dam Tour - Noah és a nagy "áramcsinálók" :-))


Hoover Dam


...még több áramos cucc ...


Noah és a mélység


Noah az "áramcsináló"


Ági és baba, reggeli után


Részlet az új hidból, amit azért épitenek, hogy felszabaditsák a forgalmat a Dam-ről...ráadásul ezt már majd mindenféle fajta autó használhatja, mert a mostani felállásban, csak személyautók mehetnek át a Dam-en...


Parkoló a sziklák között


Ez csak úgy :-))


Szofi és Mike, a turisták.


Családi móka.


Szofika.


Mike és Szofi baba.


Las Vegas-i huncutság.


Mike és após pajtás.